Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Várkonyi György: Király Gábor a „Da Vinci” Galériában
Várhonyi György: KÁJiáZy Gábort, a "Va Uáncá" g&téjUában Király Gábor fiatal művész városunkban született s szereti ezt a helyet, Egert, a város korlátáival, beszűkült gondolataival, bezártságával, értetlenségével együtt. Érzi a hely varázsát, a kanyargó, kis utcák meleg ölelését, a vár nyújtotta hősi atmoszférát. Lelke, mint ma sok embernek, folyamatosan úton van, kutat, próbál a ledőlt vagy ledöntött értékrendek romjain építkezni. Keresi és meg akarja mutatni önmagát. Az ember individuum, csodálatos, megismételhetetlen, helyettesíthetetlen. De nincs befejezve. Életünk feladata megalkotni, felépíteni önmagunkat. Nem öncélúan, hanem kitárulkozva a másik embernek, lelkünket állandóan építve, hogy minél többet adhassunk magunkból. Ez munkál Gáborban is, hol tudatosan, hol az érzelmek síkján. Madarai az ember szabadságvágyát jelzik. A sokszínű, varázslatos világ, amit elénk tár, kiáltás: Szabadulj meg béklyóidtól és repülj! S jól tudja, ezek a béklyók bennünk vannak, mi magunkat fűzzük rabláncra az önzésünkkel, irigységünkkel, értetlenségünkkel, okoskodásunkkal. Pedig ez a tökéletesen megalkotott világ, mely körbevesz bennünket, nem vár nagy tudást tőlem, csak azt, hogy rácsodálkozzam, mint a gyermek. Fogadjam be szerető üzenetét. Van-e szebb és tökéletesebb alkotás, mint a virág, rövidke életével, csodás önfeláldozásával? Lelket érint a mérnöki forma- és színviláguk, így fiatal művészünk sem tudta kivonni magát hatásuk alól. De nem elég szántára a színek világa. Egy-egy érzést, hangulatot nagy-nagy szeretettel vet papírra vagy illusztrál. így születtek a versek, vagy egy zenemű grafikus megjelenítése. És az anyag, melyet tehetetlennek, mozdulatlannak, állandónak hiszünk, hogyan elevenedik meg, hogyan lendül számunkra is érzékelhetően mozgásba, jól bizonyítják faragásai. Végignézve az alkotásokat, akár több művész is készíthette volna őket. Nincs egységes arculat, egységes motívum, egységes formavilág. De vajon testünkben csak egy ember lakozik? Nem játszunk-e másképp a munkahelyen, az étteremben, a tengerparton vagy a bitó alatt? Keressük önmagunkat, az élet értelmét, hol jó, hol rossz irányban, de mi vagyunk az, aki keres. Király Gábor is ezt teszi nap mint nap megküzdve a pillanatért, hogy egyszer mindez, amit elénk tár önmagából, valóban királyi legyen. 56 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
