Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Korponay Margó kiállítása a Parlamenti Galériában
nem képviseltette magát, nem vitatkozna P.Sz.J. műfajtévesztésével sem, aki nekrológjában sem tudta durvaságát mellőzni. Más kategóriában élt, s disszonanciák nem zavarják ránk hagyott gazdag örökségét. Talán kezével intetne csöndesen, mégis szóvá teszem, hogy a búcsúbeszédekben Pogány Gábornak, Pogány Ödön Gábornak titulálták, pedig neve Pogány Örs Gábor volt, mindannyiunk szívében, tudatában fogalom: PÖG. Méltatója még fömüvének címét is elvétette, mivel első könyvével kapcsolatban a művészet forradalmairól beszélt, pedig máig érvényes első könyvének címe: A festészet forradalmárai. Mély főhajtással búcsúzom Mesteremtől, a magyar képzőművészet és müvészettörténelem klasszikus értékű alakjától. (Nemrégiben kaptuk a következő kéziratot Korponay Margó festőművésznőtől. Mint tudjuk, Pogány Ö. Gábor soha nem írta meg előre a kiállítások megnyitó beszédét, mindig szabadon adott elő. A résztvevők egyike jegyezte le a számunkra. Akkor még nem tudtuk, hogy ilyen szomorú apropóból fogjuk leközölni. Saját írásával búcsúzunk a jeles művészettörténésztől, aki a Hevesi Naplónak a kezdetektől munkatársa, támogatója volt, és ezt mindig önzetlenül tette, a felajánlott honoráriumot rendre visszautasította. A Szerk.) ísfScMjKÍtpy (3. Qyáéífr: ‘tXo/tponay LzUa/tgó kábítása a ^Paithment QaHétiában Jó érzés volt végigsétálni ezen a kiállításon, a képek között. Érdekes, meghitt hely, ahol vagyunk, kellemes atmoszférát teremt a művészettel való találkozásom, mert találkozni a művészettel akkor lehet igazán, ha intim környezetben történik. Természetesen ez nem vonatkozik a monumentális művészetekre; épp arról beszélgettünk Korponay Margóval, hogy hiányosság tapasztalható már vagy fél évszázada a képzőművészet és az építészet együttműködése terén. Utoljára talán az 1937-es párizsi világkiállításon került erre sor a magyar résztvevők között, amikor az építész-tervezők és a szobrászok, festők művei együtt léptek a nyilvánosság elé. Manapság hiányzik ez a közös fellépés. Nagy baj ez azért is, mert mostanság új családi házak, nagyobb épületek, olykor paloták és kastélyok is épülnek, s a tervezéskor nem kap helyet a képzőművészet. Remélhetően nem kellenek évtizedek ahhoz, hogy bebizonyosodjék, műalkotások nélkül nem szabad otthont kialakítani. Korponay Margó képei kimondottan ezt a közvetlenséget, ezt az eleven kapcsolatot képviselik a képzőművészet és az emberek között, a festészet és a műbarát között. Korponay Margó művészetével kapcsolatban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ő született kolorista, bizonyára tudatosan él is ezzel, ám vannak olyan ösztönös és szinte követhetetlen kapcsolatai az egyes árnyalatok, "bevilágítások, áttünések" hatásfokával - ahogy az egyik képének címét is adta -, ami tulajdonképpen tökéletes találat, vagyis kolorisztikus vívmány, s ez a legfontosabb a festészetben. Újabban sokszor látunk színtelen képeket, mintha lennének olyan festők, akik nem veszik tudomásul a spektrum kínálatait. Persze ez nem jelenti azt, hogy például feketefehérben ne lehetne festői hatást elérni, árnyalatokkal, átmenetekkel, a valőrök változataival, e tekintetben nem kell kisebb mesterekre hivatkozni, mint Goya vagy Rembrandt, akik fekete-fehérben is színes világot állítottak elénk. Kétségtelen azonban, hogy az optikai bőségnek az a felszabadultsága, ami a piktúrában bekövetkezett a XIX. század impresszionista kezdeményezései után, elemi erővel és közvetlenül hat az emberre. 54 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
