Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - Az idő sodrában
idő sodrában Letünőben lévő kor megfáradt gyermekei vagyunk. Fogy az éltető napsugarak ereje, növekszik viszont a gyilkos sugaraké. Erőszakos rendszerek minden erejüket megfeszítve azon vannak, hogy még az utolsó falat kenyeret, az utolsó lélegzetnyi levegőt is elvegyék azoktól, akiket mindezidáig kifosztottak és anyagi vagy erkölcsi nyomorúságba süllyesztettek. Nő a környezetszennyezés, pusztulnak az esőerdők, egyre vékonyabbra gyérül a fold lakóit védelmező ózonréteg. S hogy a kettő között összefüggés volna? Ki látja meg? A csak az orráig látó, önző ember garasokat, fityingeket, dollárokat számol, jól megtörni a zsebét, és olyan, mintha a fülében is valami szigetelőréteg akadályozná a bemenő információ útját: nem hallja a hadseregek, terrorszervezetek, felülről manipulált, konkrét haditervek alapján mozgósított erők által legyilkoltak sikolyát, nem hallja az éhezők nyöszörgését, nem hallja az édesanyák csendes sírdogálását alvó gyermekeik vézna kis testei fölött. Hajdani bűnöket emlegetünk nap mint nap. Az emberek már belefáradtak az elmúlt események felhánytorgatásába. De ki látja meg a jelenkor bűneit, melyek jóval nagyobbak és jóval elvetemültebbek a hajdaniaknál, hiszen a ma embere már okulhatott volna a múlt hibáiból és nem lenne kénytelen ugyanazokat ismételgetni. Jól tudjuk történelmi leckéinkből, hogy azon népek és népcsoportok, amelyek megpróbálják elvenni mások életterét (Lebensraum), azt akár erőszak árán is elfoglalják, a nekik ellenállókat pedig kíméletlenül, válogatás nélkül bármiféle eszközzel kiirtják, különféle ideológiák koholásával ezt igazolni igyekeznek, azokat fasisztáknak nevezi a történelem. De arról már nem szól a fáma, hogy ez nemcsak régvolt időkben volt lehetséges, hanem ma is ennek az ismételgetése folyik világszerte. Aki pedig ezen nemtelen nézeteket magáénak vallja, gyakorlati politikaként nemcsak elfogadhatónak tartja, hanem műveli is, ma is csak fasisztaként él, és semmiféle erkölcsi alapja nincsen hozzá, hogy másokat elítéljen. Vagyis némi önkritikát kellene gyakorolniuk azoknak, akik a fenti bűnöket magukénak vallhatják. Van-e, létezhet-e jogalap ahhoz, hogy másokat ne vegyünk tekintetbe? Létezhet-e jogállam anélkül, hogy a jogokból mindenki egyaránt részesüljön? Nincsenek privilégiumok az ellenoldal jogfosztottsága nélkül. Aki a közösből érdemtelenül sokat markol, az csak úgy teheti meg, ha másokat egyszerűen kitúr a hatalomból, a gazdaságból és egyáltalán az életből. És mi a különbség aközött, hogy valakit egyszerűen lemészárolnak vagy lassú kínhalálra ítélik? A bűncselekmény - mert az, ugye, nem vitatható, hogy bűnöző az, aki a másik ember életét, életlehetőségét elveszi? - kitervelője mindkét esetben elítélendő. Akin végrehajtják, az pedig ugyanúgy áldozattá válik, mintha közönséges bűnöző támadná meg. Miről is szólt az időben még oly közeli balkáni háború? A különféle nemzetiségű tagállamok erőszakos térhódítási kísérleteiről, egymás népeinek lemészárlásáról. Bárminemű eszközzel. Mindegyiknek csak a saját vesztesége fájt, másokon átlépett, parancsra erőszakot tett. Miről szólt az afganisztáni háború? És milyen szégyenfolt az emberiség történelmében Vietnam? Korea? A mi ötvenhatos forradalmunk leverése? Tetteinkért mindnyájan felelősek vagyunk. Csupán idő kérdése, mikor kell számot adnunk cselekedeteinkről és szándékainkról, melyek erre indítottak bennünket. Aki nem hisz a Legmagasabb ítélőszék létezésében, az is eléje fog kerülni. Az ideológiák, mellébeszélések pedig csak itt, a földön érvényesek... Új Hevesi Napló 3
