Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 2. szám - KÖZÉLET - Szirmay László: Átkozott franciák I.

ÁCKOZOCC FRADCrÁK I. Odette és Dr. X. Nemrégiben meghívást kaptam egy kedves magyar házaspártól. Őket az élet Franciaországba sodorta, onnan jöttek át az Egyesült Államokba. A meghívottak között volt egy francia hölgy is, Odette, negyven év körüli, meglehetősen csinos ápolónő, aki egy francia orvossal jött át tanulmányútra. Egy másik meghívott magyar, hetven év körüli, aki Dr. X.Y.-ként mutatkozott be. A társalgás Odette-re való tekintettel angolul folyt, itt-ott magyar betétekkel. Lassan indult, de egy-két pohár után megélénkült olyannyira, hogy Dr. X a harmadik pohár után Odette-hez fordult:- Tudja Ön, hogy a franciák az okai Trianonnak és a mi szerencsétlenségünknek? A társalgás megmerevedett, de Odette, aki úgy látszik, hozzá volt szokva az effélékhez, elmosolyodott. Az átlag amerikai ugyanis az alsóbb- és felsőbbrendüségi érzések különös keverékével, a TV és az újságok hatása alatt a franciákat mint torkos, parázna és iszákos népet könyveli el, közben elfelejti, hogy mennyi földrajzi név viseli a francia felfedezők nyomait.- Nos - kérdezte Odette -, miért gondolja? Dr. X. hosszabb bizonyításba kezdett, aminek a középpontjában a szabadkőműves Clemanceau gyökerezett. Odette történelmi felkészültsége nem ért fel Dr. X-éhez, mindazonáltal jól állta a sarat.- Ön bizonyára emlékszik az első világháború egyik legborzalmasabb csatájára Mame-nál? Clemanceau volt az, aki csaknem teljesen demoralizált francia hadsereget árszervezte, lelket öntött a katonákba, és egy váratlan, csaknem öngyilkosságba menő ellentámadással, a háború döntő és utolsó menetében visszanyomta a németeket. Nagyapám Ypemnél német gáztámadásnak esett áldozatul, tüdeje megrongálódott és elég fiatalon halt meg. Különben úgy hírlik, hogy az Önök Kossuth Lajosa is szabadkőműves volt.- Az egészen más volt - horkant fel Dr. X - Az szent küzdelem volt az uralkodóház abszolutizmusa ellen.- Lehet- mosolyodott el Odette manapság talán az uralkodó lenne a szabadkőműves. A politika útjai néha kiszámíthatatlanok.- Ön hisz a holocaustban és a hatmillió zsidó elpusztításában? - fordított a témán Dr. X.- Elatmillió, azt nem tudom, Franciaországban mondogatják, Hitler, annak ellenére, hogy irtotta a zsidókat, elég bensőséges kapcsolatban volt zsidó bankárokkal. Egyébként nagynéném, apám testvére Ravensbrückben volt a hírhedt női koncentrációs táborban.- Zsidó volt a nagynénje?- Nem éppen, történelmi francia családból származott, a de Gaulle által szervezett ellenálláshoz csatlakozott. Egyébként együtt volt Agnes és Genevieve de Gaulle (de Gaulle nővére és unokahúga), Yvonne de la Rochefoucauld, de la Monfort és még más is a felsőbb középosztályból. A németek ugyan nehéz feltételekkel felajánlották szabadon bocsátásukat, de egyik sem fogadta el, kivéve Mme Maublanc (alias Elizabeth Arden) és Mme Bloch (a francia repülőgépipar főnökének a felesége), akik nehéz váltságdíjért szabadultak. Agnés de Gaulle, vagy ahogy őt hívták: Tante Agnés ott halt meg, az életben maradottakat a svéd Bemadotte herceg szabadította ki a háború vége felé. Szirmay László: Új Hevesi Napló 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom