Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - Farkas András: Vallomás Egerről
Ezek a dombok nem kövérek, Szikárak és gerincesek, Ringatnak, ha aludni térek, S néznek reám, mivé leszek. A bőrük fényes és barázdált, Mint szorgos embereiké, Akikben vér és munka mászkál És el nem múlnak semmivé. E bortfakasztó környezetben Ugyesbeszédű, friss szelek Hordják a hírt nem leplezetten Időkön túl mindenkinek, Az elsőtől az utolsóig, Mindenki egy, minden rokon, Ahogy a szőlő aszalódik Szeptemberi ázásokon, A bölcső itt fenn ugyanaz már, Ami koporsó odalenn, A föld bort szül, itatva használ, Mert élünk véle szüntelen, Farkas András: Vallomás Egerről De szólít halkan, hogy mutassa Művészi lelkét s csak nekem: Az éji égben száll magasra, Ami másoknak idegen, Az a megejtő nagy varázslat, Ami összhang meg élvezet, Amit fogalmaz annyi század, S olykor egy percben elpezseg. Nem is a mineret, a tornyok, Nem is a vár - így összesen, A sok-sok kőház szép, ha hortyog Holdfényben és álomlesen. A lankák önfeledt nyugalma, Az ittmaradt tekintetek Szűz fénye, mintha csak szavalna Időfeletti életet És van és lesz itt mindig élet, Ezek a dombok termelik A borban élő üdvösséget Estétől hajló reggelig, S a város is, ha lenn a völgyben Olykor hangosra megtelik, Nem hív azért, hogy üdvözöljem, S mulassak benne reggelig, Barázdált arcú emberekben Szaladt tovább ez a jelen. Boldog vagyok, hogy itt születtem, Hogy sok-sok ősöm itt pihen. A Dúdoló Együttes vendégeként (balról a második Éva a leánya) 24 VII. évfolyam t997. május # Farkas Andrásra emlékezve # Különszám
