Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - FILM, SZÍNHÁZ - Szamba Ottó, a nép bamba anti-hőse
FILM, SZÍNHÁZ Szamba Ottó, a nép bamba anti-hőse Minden korban éltek hősök és anti-hó'sök. És vannak határesetek. Van, akit csupán egy hajszál választ el a hőssé válástól, és van, aki kishíján elbukik. Van úgy, hogy egy egész nép tűnik határesetnek, netán esetlen anti-hősnek, olyan groteszk és furcsa helyzeteket hoz a történelem. De ki az, aki egy egész nép arcába mer nevetni, és kissé nagyképűen, lekezelően így szólni: íme, ezek vagytok...? Ennyi vagytok és semmi több. Esetlen, bamba birkanép, melynek soha semmi nem sikerül. Túléltek mindent és mindenkit, de közben észre sem veszitek, hogy az egész világ rajtatok röhög. Szamba Ottó, akiről Koltay Róbert filmjében csak úgy mellékesen derül ki, hogy anyagbeszerző, egy rendíthetetlen ősbizalommal és kiapadhatatlan energiatartalékkal rendelkező ember. Nem a polgári foglalkozásának él, hanem a hobbyjának, a színjátszásnak, és mindezt abban a reményben teszi, hogy egyszer majd egy nagy produkciót visz színre. Mindenféle kompromisszumot köt, megalkuszik minden körülménnyel, úttörőmozgalommal, sztyeppével, tajgával és szocialista realizmussal. Az élet közben telik-múlik, Szamba Ottó anyagbeszerző fia felnő, és mit ad Isten, színész lesz belőle. Csak úgy mellékesen. A túláradó életigenlés belőle hiányzik, legfeljebb egy-két kamaszos lázadásra futja a mindent lehengerlő apamodellel szemben. Szamba Tibor élete éppoly jelentéktelen és sikertelen, mint az apjáé. Vidéki színész lesz belőle, dolgozik, fellép, becsülettel helytáll. A különbség közte és tehetségtelen őse között mindössze annyi, hogy ő tudja, nem nagy valami az, amin ő rendületlenül munkálkodik. Végül belepusztul, bár nem a bánatba, hanem apja felelőtlenségébe és a saját figyelmetlenségébe. A túlélő apa viszont agyonüthetetlen: sántán-bénán, összetörve, begipszelt lábbal is rendíthetetlenül hisz valamiben, ami az ő élethivatása. Talán igaza van Vámos Miklósnak és Koltay Róbertnek: lehet, hogy ennyire ostobák vagyunk. Lehet, hogy nekünk csak anti-hőseink vannak. A történet és a megvalósítás módja ezt sugallja. De ki mondja ezt nekünk? A szánalmasan esendő hősök többnyire önéletrajzi ihletésűek. Elég, ha csak Don Quijote de la Manchára gondolunk. A görbe tükör görbe képet mutat arról is, aki most még felénk tartja és rajtunk jót mulat. Egyetlen kézmozdulat fordítja vissza, és mint tudjuk, az nevet, aki a végén nevet. Nem jó ez az össznépi szembeköpősdi (ahogyan a néhai Besenyő-család mondaná). Nagy baj, ha csak a csúfat, a rosszat látjuk meg. Az élet (és az irodalom) többnyire nem erről szól. A nagy szerzők műveiben (Shakespeare, Pirandello) a tragikus és a komikus elemek mindig harmonikusan keverednek. Soha nem bántó még a gúny sem, mert nem indulatból mondják, hanem jelentős életbölcselet birtokában. Divat manapság szidni bennünket, magyarokat. De vajon érdemes-e? Aki rossznak mond bennünket, az talán nem innen származik valamelyest? Különállásunk deklarációja még nem tesz hollywood-i sztárokká bennünket... 60 VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám
