Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - KÖZÉLET - Radó István: Ezermillió forint
Ezermillió forint Egymilliárd még forintból is sok, hát még átváltva ezer darab apró milliócskára. Nos ez a rengeteg sok pénz, illetve ennél még valamivel több is, már biztosan nincs meg. Becsült nagyságú veszteséggé vált, nyomát még a tapasztalt banki szakemberek sem látják — érdekesen meghökkentő' módon. Persze nem találtak felelőst sem — nemhogy netán egykét tolvajt — kiknek óvatlan és vélhetően jóhiszeműen naiv kezei közül valahogyan csak kifolydogált ez az ezervalahány milka. A bank, amellyel e csúfság megesett, szép és hiteles névre hallgat: Polgári Bank a neve. Egykori szülei, vélhetően úgy két tucat ápolt és okos bankhivatalnok a Budapest Bankból, élvezettel alapíthatták. Azt gondolom, hogy nincs és nem is lehet békésebb és felelőtlenebb boldogság attól, amikor félelem- és kockázatmentesen gründolhatunk olyan gazda pénzével, aki alig néz jószágára. Ezt a gazdát a magyar államnak hívják és ő sem a saját pénzét pazarolja (hiszen olyan nincs is neki), hanem a beszedett adóbevételeket költi el. Sőt, tartósan többet költ, mint amennyit rafinált technikákkal folyton-folyvást beszed. Mondhatnánk úgy is, hogy a gazda és a jószág együttes elbitangolásának manapság oly sokszor ismétlődő „fennforgása’ ’ észlelhető. Avagy vizsgálható lenne az is, miként más, szépen hangzó nevű nevű hivatalok, mint az Állami Számvevőszék, Pénzintézeti Központ Rt., Pénzügyminisztérium, akik egymás után kutatgatták a Polgári Bank eltűnt pénzének kihűlt nyomát — eleddig felelősök és eredmény nélkül. Gondolhatná erre az utca hiányosan művelt és ezért (is) elhamarkodottan ítélő embere egy közmondással, miszerint holló a hollónak... No, de ilyen feltételezést nem tehetünk. Itt most már egy klasszikusan hatalommegosztott szép, tiszta jogállamiságú demokrácia leledzik. A felelőtlen és a minden kétséget kizáró bizonyítás hiányában elhangzó vádaskodás törvénybeütköző és ezáltal hivatalból üldözendő cselekmény. A dolog mégis felettébb érdekes és nem ad vigasztalást az ókori görög mondás sem, miszerint sosincs új a nap alatt... Praktikusabb és egyben keserűbb következtetést vont le úgy ezer évvel később egy buzgó államszervező római császár, bizonyos Vespasianus. (E császárról illik tudnunk, hogy ő az adóbevételek növelésének érdekében, jó államférfihez méltón nem riadt vissza a nyilvánosházak törvényes sarcolásától sem. Hiszen ugye a pénznek nincsen szaga?). Idős korában Vespasianus imigyen fakadt ki keserűen bizalmasai közt: ...az állam vállalkozásai — hosszabb távon — szükségszerűen mindig veszteségesek. Józanul könnyen átgondolható, egyszerű, közhelyszámba menő igazság ez sok ezer év óta. A Polgári Bankot (és sok más volt állami tulajdont) látszólag valóban képtelenül és nevetségesen előnytelen feltételekkel adták el az állam hivatalnokai, amiért joggal hihetné az ember az említettekről, hogy bolondok. Holott csak a kényszerű körülményeknek engedtek. Az eladás feltételei között volt olyan kikötés is, hogy amennyiben az eladott gazdasági egység nem hoz majd elég nyereséget, akkor bizonyos időn belül az eladó, a magyar állam azt visszavásárolja. Veszteséggel nyilvánvalóan. Tetejében az adásvételi szerződések avagy bizonyos részeik, záradékaik titkossá nyilváníttattak. Ez már nem volt bölcs dolog a magyar társadalommal szemben. Ami titokban történik azt mindig a gyanús. A privatizáció kezdetétől fontos lett volna az összes médián keresztül módszeresen és állandóan magyarázni, hogy amit mi (államunk, kormányunk) eladni szeretnénk abból sajnos a lehetséges vevők csak ímmel ámmal, sokszor joggal fanyalogva mazsoláznak. Nekik nem oly fontos vásárolni. Sokan a viVII. évfolyam 1997. március hó # l. szám 43
