Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)

1997 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Misóczki Lajos: Dr. Puky Árpád és a Mátra turizmusa

igazgatója lebeszélte. (Feltehető, az igazgató tartott a zajártalomtól és a repülőgépek folyamatos légszennyezésétől.) Sugallatára 1935. március 1-én megalakult a Mátrafuredi Nyaralótulajdonosok Egyesülete, április 15-én pedig a Mátrafuredi Üdülőhelyi Bizottság. (1936-ban mindkettő újjáalakult.) Terve szerint a két bizottság, valamint a Mátra Egylet és az IBUSZ kirendeltség létrehozta volna a Mátrai Idegenforgalmi Bizottságot. E bizottság leendő szerepét nem ismerjük, mert dr. Puky szándéka nem valósult meg. Ellenfelei a hatalmaskodás hamis vádját zúdították rá. Éppen érdemeit marasztalták el, így az idegenforgalomért tett erőfeszítéseit. Támadták, mert 1934-ben - pénzhiányra hivatkozva - nem rendezte meg a várossá nyilvánítás 600. évfordulójának ünnepségeit. Hiába fejtette ki dr. Bakó városi tanácsnok a Gyöngyös város rohamos fejlődéséhez 1920-tól 1935-ig című hírlapi cikkében, mennyi mindent köszönhet Gyöngyös és a Mátravidék a polgármesternek. Ellensúlyozására 1935 nyarán és őszén névtelenül írt röpcédulákon támadták őt és intézkedéseit. A polgármestert nem törte meg a támadás. Igaz, az idegenforgalom közvetlen irányításától visszalépett, és az ügyek felelősévé ifj. Fazekas Józsefet, a Mátra Egylet titkárát tette: 1937. január 1-én az IBUSZ helyi kirendeltségét is vezető Fazekast kinevezte a Gyöngyösi Idegenforgalmi Hivatal élére. 1937 a gyöngyösi és a mátrai turizmus legsikeresebb éve lett. Június 15-én megrendezte a város a Mátra Egylet fennállásának 50. évfordulója ünnepi közgyűlését és műsorait, amelyeken 5000 turista vett részt. Július 25-én, a III. Gyöngyösi Idegenforgalmi Napon rögzítették a 600. városévforduló rendezvényeit, középpontban a szeptember 19-26-ig tartó Gyöngyös-Mátra Hét műsoraival. A hét színes plakátjait az IBUSZ kilenc európai országba küldte szét. Tanácskozások, kiállítások, rendezvények élénkítették a hét programjait. A jelzett időben 16.600 látogató jött Gyöngyösre és a Mátrába, továbbá 2020 külföldi. A rövid felkészülés dacára a Gyöngyös és a Mátravidék az idegenforgalmi ellátás terén nemzetközi szinten bizonyította, hogy megállja a helyét. Az 1937. évről készített, dr. Pukynak benyújtott jelentésében ifj. Fazekas azt írta, hogy "évtizedek óta nem volt annyi látogató, mint ebben az évben... Huszonnyolcezer a lakosaink száma, és jöttek kirándulók Gyöngyösre 40 ezren". 1941-ben Magyarország is belépett a II. világháborúba. Gyöngyös és a Mátra már 1938-tól gyérülő turizmusa megtorpant. A helyi idegenforgalmat éltető Mátra Egylet taglétszámát a katonai behívások leapasztották. Dr. Puky Árpád figyelmét a háborús közellátás nyomasztó gondjai kötötték le, majd az ismét megújuló, szentélye elleni támadások. Végül 1942. március 31-én otthagyta a polgármesteri széket. Dr. Puky - akinek a városért és a Mátráért kifejtett munkáját és eredményeit csak köszönhették a gyöngyösiek - az igaztalan rágalmak pergőtüzébe keveredett. 1945 után erkölcsi meghurcolása folytatódott annak ellenére, hogy villanásnyi időre ismét "kedvelt földijei elé állhatott". Azonban cselekedni már nem engedték. Hogyisne! Az illetékes városvezetők jónak látták még az emlékét is eltörölni. 30 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december

Next

/
Oldalképek
Tartalom