Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Hány Isten van?
példát kellene mutatniuk, vasutas á-val beszélnek, vidéki média esetén gyakran pöszék és selypesek, netán raccsolnak, hadarnak vagy hebegnek, vagyis rendre beszédhibásak. Millió helyett következetesen milli-t mondanak, és ez még csak a kezdet. Szemléletében félelmetesen emlékeztet a századelő futuristáira, akik meghirdették a múlt lerombolását és egy új, gépi kultúra megteremtését. És mi lett belőle? Mint minden romboló szándékú törekvés, ez is a nihilbe torkollott. Nosztalgiával gondolunk Gáti József beszédgyakorlataira és Wacha Imre szónoklattanára, egyszóval azokra az időkre, amikor még komoly presztízskérdést csináltak abból, hogy egy bemondó vagy egy színész hogyan beszél és nem volt szokás káromkodásokat kötőszóként használni. írott kultúránkban naponta találkozhatunk, ha csak idézetek formájában is, a Mindenható trónfosztásának egyértelmű mai jeleivel. Istent ismét kezdik kis i-vel írni. Gyakran idézik József Attilát, klasszikusainkat, akiknek idejében még ez az írásmód elképzelhetetlen volt. Tiszteletlenségből teszik? Nem haladnak a korral? Vagy megpróbálnak kormányonként "visszarendeződni"? Ki tudja. Én csupán sejtem, hogy többnyire régebbi kiadványokat használnak, mikor az idézeteket onnan kiírják. Mennyire régieket? Talán a 60-as évektől fogva volt kötelező ez az írásmód. A hozzá fűzött magyarázatra pontosan már nem emlékszem, de talán arról szólt, hogy Isten nem is létezik, ezért nem kell őt nagybetűs lénynek tekinteni. Igaz, eszerint kisbetűs írásmód illetné meg Anna Kareninát, Jevgenyij Anyegint, Pelagéja Nyilovnát és Madame Bovaryt, valamint a világirodalom valamennyi fiktív alakját, akiket "csupán" néhány íróóriás fantáziája hozott létre. Ezzel szemben csak szegény Nemecsek Ernő kapta meg a maga lefokozását. Igaz, ő is méltatlanul. Valahányszor Isten nevét kisbetűvel írva látom, az a gondolatom támad, hogy felteszek egy kérdést a szerzőnek: szerinte hány Isten van? Mikor mi, keresztények Istent mondunk, a buddhisták Buddhát gondolnak, a muzulmánok Allahot, mások Jahvét vagy Jehovát, Krisnát, Devlát vagy egyebet. De mindnyájan arra az egyetlenegy "személyre" gondolunk, aki a világot teremtette és a mi örömünkre, meg a magáéra is, megtartotta. Egyistenhívő vallások szerint ebből a Szellemlényből csak egy van. Akiből, amiből egy van, annak a nevét a nyelvtan fogalmai szerint tulajdonnévnek kell tekinteni. Tehát nagybetűvel kell írni, még ha nem is tiszteli az illető, aki emlegeti. Sztálint, Kun Bélát ki tiszteli manapság? Az ő nevüket mégsem jut eszébe kisbetűvel írni senkinek. Az aktuálpolitika figuráit pedig ne is emlegessük... Vannak panteista vallások, de amikor a trónfosztott Mindenhatót emlegetik, akkor nyilván nem az ezek által tisztelt istenségekre gondolnak. Jupiter, Minerva, Júnó, Diána és Vulcanus , azaz Zeusz, Paliasz Athéné, Héra, Artemisz és Héphaisztosz neveit kinek jutna eszébe "nemecsekernősen" írni? S vajon meddig terjedhet még a kisember nagy gőgje, hogy épp a Mindenség Urával óhajt kikezdeni? Tudatlanságában elfelejti a nyelvtan alapszabályait, le akarja igázni a természetet és embertársait, miközben nem veszi észre, hogy monumentális alkotásai, vagy amiket annak hisz, csupán mértéktelen rombolások... lélekben és természeti környezetben egyaránt. Új Hevesi Napló 27
