Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken
Most szarvasok járnak ott. Lent, a laposban, az öreg csordakút korhadt gémjén egy ölyv ücsörög magányosan. Mind-mind megannyi kedves ismerős. Bár az erdő még a februári fagyok szorongatásában, dermedten hallgat, de tele van már a megújulni kész, eleven élet ezernyi ígéretével. Sőt én már az ibolyákat előcsalogató márciusi napsütést várom. Azt a jellegzetesen kesernyés, avarillatú, rügyeket dagasztó, gyönyörű márciust, azt a sötétedés után is madárfüttyöset, amely az új vadászati szezon nyitását jelentő, vadászszenvedélyt fellángoltató, hosszú csőrű, pisszegő, drága kis madárkát is idecsalogatja. Addig meg már csak elleszünk valahogy. Tisztogatjuk, olajozzuk a puskákat, rendezgetjük felszereléseinket, tervezgetünk, álmodozunk. Búcsúzom hát, téli erdő, mindent megköszönve. Szélsusogásodat, hófehérségedet, titokzatos némaságodat, beszédes csendedet. De leginkább azt, hogy befogadtál. Köszönöm, hogy itt lehettem, s köszönöm a reményt is, hogy újra jöhetek. Fridél Lajos illusztrációja a "Bükkaljai ösvényeken" c. könyvéhez Új Hevesi Napló 17
