Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken
A reggeli gyors pakoláskor elfelejtettem kicserélni a puskám szíját. Az maradt rajta, amelyikkel hajtásba meg apróvadazni jártam. Lapos fém karabinerekkel lehet a szíjkengyelhez csatolni. Praktikus, gyors. Csak éppen hangos. Mármint ilyenkor, amikor minden pici hang szinte szétrobbantja ezt a békés, téli csendet. Bent, a tölgyesben egy kőhajításnyira a kis tisztáson egy feltöltött szóró lapult. A körülötte lévő fák csupasz koronáján népes madárcsapat ücsörgött. Kis rajokban le- leszálldostak. Néhány szem magot felkaptak, majd újra fel a gallyakra. Épp őket figyeltem, amikor halk neszezést hallottam. A hópamacsos gazosból egy róka lesett rám. Úgy tíz méterről. Sőt ez nem is lesett. Ez nézett, vagy még inkább, érdeklődéssel tekintett rám. Egy fényes szőrű, hegyes orrú, mosolygósképű, gyönyörű róka. Teljesen elbűvölt. Mozdítottam a puskát, kibiztosítottam, de ekkor a karabiner finoman, fémesen megzörrent, s mire a sörétraj elindult, már a róka is mozdult. Nem találkoztak. A fene enné meg! Pedig de szép róka volt! Vidám tekintetével szinte nevetett. Biztosan rajtam.- Karácsonyi kocavadász! - gondolhatta. Teljes joggal. Otthon a meleg szoba fényes-díszes karácsonyfája alatt még ott sorakoztak a kicsomagolt ajándékok. Ahogy rájuk pillantottam, eszembe jutott a délelőtt, és gondolatban hozzátettem:- Plusz egy bájos rókamosoly. Hát kell ennél több? VI. A vastag hólepellel borított fiatal fenyves alatt puha csend honolt. A nagypelyhű havazás már harmadik napja tartott. Nem mozdult a levegő. A falu apró házainak felszálló füstjei függőleges, szürke oszlopok voltak csupán. A kökénybokor derengő sűrűjéből fényes szemű széncinke szökkent az egyik szélső ágra, melyről fátyolszerűen hullott alá a rárakódott fehér hókristálytömeg. A hegy gerince fölött varjú kiáltott rekedten. Mély, erőszakos károgása végigsöpört a békés csendes völgyön. A fenyves sűrűjében szarvasok mozdultak. A kis széncinke éles cirrentéssel, rémülten tűnt el a bokorról. Iménti ottlétéről a még mindig finoman remegő bokorág árulkodott csupán. A hópamacsos, gazos sűrűségből óvatosan dugta ki hegyes orrát egy fiatal róka. Mozdulatlanul szimatolt néhány másodpercig, majd fürge ügetéssel vágott át a tisztáson, s dús, sötét farkát lobogtatva eltűnt a túloldali erdőszélen. A völgyön most valami megmagyarázhatatlan, furcsa feszültség ömlött szét. Megszűnt a hóesés. A bizonytalan, halvány, érdekes vibrálás felkúszott a domboldalra, és körülölelte a tölgyes öreg fatörzseit. Reggelre megroggyant a hó. Délben már csepergett az eresz, és vékony erecskékben csörgedezett a hóié. A párás, nehéz levegőjű melegfront megérkezett. 14 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december
