Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Gérecz Attila: Sívó évek alján, A gyűlöletről, Nosztriai leoninusok, A rendőr (versek)
CA rendőr Fölértem a partra, s mikor gyanakodva lebuktam; a gát tetején fény gyűlt, tekeregve, akárcsak a kobra, a fűbe simultam. A fény lélém közelítve megállt s alakomra terült. ("Egyedül lehet.") Én felálltam. Az őr felemelve kezét, szólt,- Ki az? Maga mit keres itt?! A part, hol az út vezetett, szakadék volt. ("Őrház ide messze esik...") De átérsz-e lelkem - míg vakító fény forr - a rossztól a kénytelenig.- Vácról szöktem az éjszaka... - Lentről a szürke folyam kavarog... Álltunk szótlan, én meg a rendőr; egymásra fogott magyarok, s én néztem az álla hegyét. Belelendül a váll, hova majd lecsapok.- Itt térjen a föd felé - mondta lefödve a lángot. Az ökle kinyúlt. S én néztem a hála szemével a rögre. Hazánk csak a könnyteli múlt. De vallja hazának az ember örökre, hol két ököl összesimult! (A hős nem sír és nem érzelgő - mondhatod, sárszagú morál. Szíve helyén ne hidd, hogy mert ő "A férfi", holmi bádog áll! S hol én sírtam, sírt ott az erdő, szállt, szállt ezer kis fénybogár.) Új Hevesi Napló 23
