Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ünnepi Könyvhét - Kányádi Sándor a Bródy Sándor Könyvtárban
Ünnepi Könyvhét - Kányádi Sándor a Bródy Sándor Könyvtárban Egyre nagyobb ünnep, ha könyvet veszünk, könyvet kapunk. A gondoskodó, pártfogó, preponderáló állam helyett ma a bennünket negligáló állam idejét éljük. Jó-e vagy rossz, az majd az idők során elválik, addig is megpróbálunk alkalmazkodni hozzá. Nincsenek (központilag) jól szervezett könyvünnepek manapság. A könyvsátrakban kínált portéka vonzó ugyan, de riasztóak az árak. A kultúra ma már nem mindenkié. Az a fonák helyzet állt elő, hogy akinek igénye volna rá, az anyagilag nem bírja a versenyt a nem-átlagpolgárokkal, aki viszont megengedhetné magának, annak tekintete ritkán esik errefelé, mert a magasban folyton csak az aranyboijú képe (víziója?) lebeg előtte. Maradt a lelkes maradék, az a kis csapat, melynek még mindig ünnep ez a június eleji pár nap. Valaha május végén volt a könyvhét, de az egyre laposabb pénztárcák miatt megcsappant kereslet miatt előbb áttették június elejére (fizetés utánra), majd egy hét helyett maradt a pár napos sátoros ünnep. Kányádi Sándor előbb hozzánk érkezett, s csak utána utazott tovább Budapestre, a fővárosi megnyitó ünnepségre, melynek díszvendége volt. A költők általában "nem a szavak emberei": nem szívesen szerepelnek nyilvánosan, és többnyire félénkek, felszegek. Az albatrosz szárnya nehezen fér el szűk előadótermek mélyén, s bár itt nem röhögő matrózok fogadják, mégis igen nehéz a szembesülés a közönséggel. Kányádi Sándor nem tartozik a félénk poéták közé. Igazi showman, kitűnő és felszabadult előadó, egy csöppet sem fél a közönséggel való találkozástól. Számos kötet, sok-sok könyvhét és író-olvasó találkozó van már mögötte. De az ilyen felszabadult "komédiázásra" születni kell. Nem várja meg, míg az ilyenkor téb- láboló közönség megszólítja, ő lép hozzánk és szólít meg bennünket, székelyes huncutsággal, élete történetéről szinte mindig önironikusan nyüatkozva, magával ragadó természetességgel. Ezen az estébe nyúló találkozón költő és közönsége nem tudtak egymástól elszakadni. A közvetlen, invitáló modor hasonló visszhangra talált. Számtalan kérdés, hozzászólás hangzott el, miközben szerves egységben folyt a "hivatalos műsor" is: Réti Árpád színművész és stúdiósai adtak elő Kányádi Sándor verseiből, ki beszédhangon, ki énekelve. Később csatlakozott hozzájuk Sziki Károly, az egriek által közkedvelt előadóművész is, a költő "Fekete-piros" c. költeményének tolmácsolásával nagy sikert aratva. Ritka ünnep a könyvünnep. Olyasmi, mint a nőnap vagy az anyák napja. Sokan csak akkor, arra az egy napra veszik észre, hogy van, köztünk van az. akit pedig mindennap meg kellene becsülnünk és hasonló szeretettel körülvennünk, mint ahogyan egy kis időre közénk csöppen, egy sokak számára szinte ismeretlen vidék, a Székelyföld üzenetét hozva nekünk, anyaországbelieknek. Mikor elbontják a sátrakat, mégis folytatódik az össznépi pankráció. A kívülálló számára groteszk látvány, mi mégsem a nevetséges oldalát látjuk. Ilyenkor miért nem emlékezünk egy kicsit arra az egy kedves, június eleji találkozóra, és miért nem inkább az egymás iránti szolidaritás támad fel bennünk? Muszáj még mindig egymást marnunk...? Új Hevesi Napló 31
