Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Boros Anikó: Versek
Boros Anikó versei Útitárs Az ember már csak ilyen: Tőrbe csal, kiad. 0, lélek ne hagyd magad! Kinek semmije nincs az a leggazdagabb, Kinek semmije sincs az a legboldogabb. Hogy tartozni akarunk valakihez, Balgaság, hiú remény, álom csak... A magány a leghűbb útitárs. Hisz ha itt hagyjuk mind a földi kínt, Magunkra maradunk megint. Honnan jöttünk ki mondja meg, Hová megyünk ki fejti meg? Menekülés Majd köpni akarsz te is A világ pofájába, Menekülnél egy “más” világba. De szűkül a horizont... Más szabályok más emberek Napra nap élik s futják Hitvány kis köreiket. Mégis tó'lük lesz színesebb Az élet, s te egy emberként Vagy kénytelen szenvedni Milliók helyett. Töredékek Tárgyi létem - való Az alanyi - nyilvánvaló A lelki - átutazó A betegség soha nem kívülről támad, hanem belülről ered. A butaságnak ára van A tudásnak meg haszna. 16 VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám
