Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Víz László: Hűség (novella)
De a lába tovább mozgott és vitte öt fel-le. Időnként megnézte az óráját, a foszfor egyre halványabban világított. Tizenkét óra. Fél egy. Egy. Egyre lassabban botorkált. Az üvöltő szél keményre fagyasztotta rajta a ruhát, s amint ment, ropogott és fityegett, mint egy bő páncél. Most már csak hó esett és a vak sötétség halvány derengéssé enyhült, mint valami tengeralatti táj. Öntudata egy-egy pillanatra elhagyta, s álomszerű kábulatba zuhant. Minden ébredése fájdalmas volt, mintha operáció után pofoznák életre. Hangokat hallott, sikoltásokat és zakatoló dübörgéseket a feje felett. Fényeket látott felvillanni, melyek egy-egy szemvillanásra bevilágították az egész erdőt. Hallucinált. Fél négykor megállt, mert a lábai felmondták a szolgálatot. Tudta, hogy végérvényesen eltévedt. Nemcsak az utak között vétette el a helyeset. Nem. Végérvényesen eltévedt. Eltévedt a remény és kétség között; eltévedt a logika és a hit között; eltévedt a valóság és az álmok, hallucinációk között, eltévedt a tudatfölötti és a tudatalatti között. Eltévedt az élet és a halál között. Képtelen volt bármit is gondolni vagy cselekedni. Minden összefolyt benne egy különös tompa fényű kavargásba, mely olyan volt, mint a látóidegek lappangó fényreflexei a lehunyt szemhéjak mögött. Alit egy darabig, hátát a fának vetve, aztán lecsúszott és zökkenve leült. Ösztönösen felhúzta a térdét, hogy a legkisebb felületet mutassa; betakarta magát a keményre fagyott bundával, amennyire tudta, és arcát a felhajtott gallér mögé rejtette. Mielőtt elaludt volna, sötétbe zuhanva, mint aki kútba esik, valami felvillant benne. Mintha egy dolgot el kellene még intéznie, aztán nyugodtan alhat.- Bocsánatot kérek - motyogta, de érezte, hogy nem egészen ezt akarta. Csak valami effélét, ám ennél többet. De többre már nem volt ereje. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 9
