Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló
állapotok ellen a felemelkedési szándék. De nemcsak úgy szőrmentén, hanem rendesen. Amúgy huszárosán, magyar módra... Ma 19 éve indultam el Bécsbe, egyszál egyedül, egy bőröndnyi holmival, hogy új életet kezdjek. A könyveim közül csak a bibliámat vittem el, meg egy Weöres Sándor- és egy Csokonai-kötetet, ha jól emlékszem. Micsoda idők voltak...! Embert próbáló, tisztítótűz-szerű hatású, mégis egy emberi inferno. A társadalomból kitépve, ég és föld között lebegve, valami periférián, míg el nem dőlt a sorsom. De nem akkor, ‘77-ben, hanem évekkel később, mikor rájöttem: végérvényesen és befejezetten magyar vagyok, tehát nincs más választásom, mint itthon élni... ...Esténként borzalmas zenekari produkciók a kempingben: valami Lagzi Laj- csi-stílusú nyekergés és óbégatás odaátról. Már inkább bekapcsoljuk a TV-t, csakhogy izoláljuk valamelyest ezt a zajt. Pedig ott is szörnyű a választék. Közben a bicikliúton részeg gyerekek káromkodnak, ontják magukból neveltetésük melléktermékeit. Hát igen. Lakótelep. Életfogytiglan szóló mellékbüntetés, már azon kívül, hogy egyáltalán ismét leszülettünk... Kelepce, irreverzibilisnek tűnő helyzet. Se a kilépésre, se a változtatásra nincs remény... Szörnyű dolog lehet boltosnak lenni. Soha nem úgy néz a másik emberre, mint vásárlóra, hanem mint egy potenciális tolvajra... Ez a tolvajles-taktika más egyéb foglalkozásokat is megfertőzött. Ugyanez a szemlélet tükröződik a betegekre vadászó orvosban, az ügyfelekre vadászó ügynökben, a vásárlókat fogó boltosban. Nem annak örül, ha a szolgáltatása népszerű, visszajárnak hozzá, hanem ahogy ránéz a látogatóra, azt konstatálja magában, hány forintot keres rajta. Ez betegség. A lélek betegsége. Oka pedig az anyagtól szerzett fertőzés. Nem a lélek dominál, vagy annak szándéka, hanem csakis az anyagi világ, a pénz, a haszonszerzés, netán a harácsolás miliője... Próbálom végiggondolni, mert momentán nem tudom, meddig lehet elmenni ebben a negatív szemléletben, s meddig lehet süllyedni emberileg, ha valaki elveszíti a józan mértéket és azonosul valami torz értékrenddel. Valószínűleg van egy pont, melyen túl már csak a nihil, a szétesés várja a süllyedő egyént. Ennek a lélektana érdekelne, mint lehetséges ábrázolandó téma. Feltehetőleg hasonló vagy ugyanaz, mint a diktátor egycsapásra nevetségessé válása és elbukása. A természetben sok az ismétlés. Talán ez is ugyanannak a sztereotípiának a körébe tartozik... Egy színházi előadásról Maradt valami hiányérzetem az egésszel kapcsolatban, és ezen töprengek egyfolytában tegnap este óta. Talán az egri közönség teszi? Igen passzív, alig-alig mozgósítható az egri publikum. Nem tudom, kinek a hibája, hogy ez így van. Kizárták, kirekesztették mindenből, a művészeti életből, a produkciókból? Vagy ő maga húzza ki magát ez alól az óriási felelősség alól, mely azért, ismerjük el, mégis csak kötelessége volna...? Nos, van, amiért van, mégis ez a helyzet. Nehéz összetoborozni egy telt házra való közönséget, még a Franciskánus udvarban is. De ha már együtt van, akkor is csak valami magányos tömeg marad, egymással és a színészekkel se kommunikál igazán. Afféle meditativ állapotba süllyednek az emberek? Nem tudom. Pedig ilyenkor „be kellene indulni”, megmozdulni, vitatkozni a darabról. Ettől olyan hamvába holt az egri közönség, mert kivonja magát belőle s nem reagál. Igaz is... mozgatni kellene. De kinek? Egy VII. évfolyam 1997. március hó # l. szám 9
