Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 2. szám - KÖZÉLET - Denke Gergely: Mocsáry Lajosról

(Nemzetiség, 1858.) ezt írja: „...nézzünk szét (...) a nagy világban (...) nagyobb értelemben vett hazánkban, Európában (...) ne csak a magunk dolgát magyarázzuk az idegeneknek, hanem hallgassuk meg azt is, dk mit mondanak rólunk". Etekintetben hatott rá két itt kialakult kapcsolata is. Az egyik: a kor kiváló magyar tudósával, Reguly Antallal való barátsága. Mély benyomást keltett benne annak erős meggyőződése, hogy tudományos felfedezései, törekvései nemcsak a magyar nemzet „dicsőségét”, hanem az egész emberiség előrehaladását is szolgálják. „Ön boldog — írja neki egyik levelében —, hogy a hont, s még ennél is többet, az emberiséget szolgálhatja...” Ügy tűnik, hogy Mocsáry már ekkor eljutott eszmeisége magas pontjára, a népben-nemzetben és emberiségben együtt gondolkodni tudásnak az ő korában és ő általa elérhető fokára.

Mocsáry másik kapcsolata az 1848 szeptemberének politikai viharában a hazai küzdőtérről lesodródott Wesselényi Miklóssal teremtődött, aki itt, felesége szülőföldjén — éppen Freywaldauban - talált menedéket. Ismerhette esetleg annak elsőként kimondott nézetét: „Minden nemzetnek (...) jussa saját nyelvén szólani, melyben gátolni éppen olyan vétkes, mint veszélyes.” Tudhatott 1848-ban benyújtott első magyar nemzetiségi törvényjavaslatáról, ismerhette a polgári átalakulás szükségességéről vallott nézeteit, a „Szózat a magyar és szláv nemzetiségek ügyében” c. könyvét. S ha mindezekről nem is lett volna különösebben elmélyült ismerete, itt módja, ideje lehetett Wesselényi felfogását, nézeteit jól megismerni. Több mint egy esztendőn át egymás közvetlen közelében élt a két férfi, rendszeres kapcsolatban, külső és belső adottságok alapján alkalmasan arra, hogy eszméiket, látásaikat kicseréljék. Nem megalapozatlan a feltételezés, hogy Mocsáry politikai személyiségének végső kiformálódásában e kapcsolatnak, Wesselényinek nem kis szerepe volt. Ha összevetjük műveiket, küzdelmeiket, bizonyíthatónak véljük a barátság révén teremtődött szellemi rokonság fennállását. - A Freywaldauból gyógyultan hazatérő Mocsáry, néhány esztendei visszavonultság után — szinte egyik napról a másikra — „teljes fegyverzetben” lépett ki előbb a közírás, majd a politikai harc küzdőterére. Akkor derült ki, hogy micsoda hatalmas „szellemi kincsesházat” töltött meg élete felkészülési szakaszában, élményei, tanulmányai, kapcsolatai révén. Feleségül vette az időközben elhunyt Wesselényi özvegyét, Lux Annát. 1851- től Andornakon, ill. Kurtányban élték a vidéki nemesi famíliák megszokott életét. Nem sokáig. Mocsáryban felébredt a többrevágyás indulata, és tollat ragadott.

Már első művével — „A magyar társasélet” 1855. — országos sikert arat. „4 jövő a demokráciáé...” jelenti ki munkájában, mellyel a nemességet szeretné az 1848-49 óta hűtlenül elhagyott liberalizmus eszmei sáncaiba visszatéríteni, a korábbi haladó politika folytatását követeli rajtuk. A „Nemzetiség” c. röpiratában pedig — politikai szakíróink közül elsőként - annak bizonyságát adja, hogy elérkezett a „magyarországi nemzetek” létének elismeréséhez. Fölveti a közösen megélt múlt és a közösen remélhető jövő népeinket egymáshoz közelítő-kötő voltának gondolatát: „Ezer éve (...) együtt lakjuk (...) e földet. Tudnánk-e felmutatni valami tettet, melyre azt mondhatnék: ezt magyarok tették, ezt szlávok vitték végbe, nem közös erővel történl-e minden?” Tágszívűséget ajánl magyar honfitársainak: mutassák meg igaz hajlandóságukat a vitatható származású hősök feletti osztozásra. Szerinte az elvezet az építő együttélést biztosító józan szemléletre, arra, hogy „együtt tekintsük magunkat s közösül nézzük mindazt, mi birtokunk múltban és jelenben”. S hogy közös jövőnk alakít ásának dolgát el ne vétsük, figyelmeztet: „...az egyes népek szabadságának legfőbb garanciája más népek szabadsága — az általános szabadság”. A „Program a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában” címmel megjelent röpiratában kijelenti, hogy szerinte a nemzetiségi kérdés kezelése lesz a próbaköve politikai érettségünknek, majd „prófétai” szót mond: „A hazánkbeli nemzetiségeknek teljes emancipációja elkerülhetetlen”. Az ebből adódó feladatok megoldásához programot ajánl. Például: a kormányzati és közigazgatási nyelv legyen „valamennyi a hazában élő nyelv”, állítsanak külön iskolákat minden nemzetiség számára, az állami főbb tanintézetekben — a pesti egyetemen is — szervezzenek egyenjogú nemzetiségi tanszékeket. (Egy későbbi írásában külön szerb egyetem Újvidéken való felállítását javasolta.) Kemény C. Gábor, Mocsáry életének, politikai pályafutásának kiváló kutatója ezzel kapcsolatban megVI. évfolyam 1996. június # 2. szám