Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Varga Alexandra: Feljegyzéseimből
Varga Alexandra Feljegyzéseimből Hallottam egy legendát, amely nagyon tetszett és amely így szól: — Messze túl Nyugaton, hol a Nap égőn merül a tengerbe, van egy sziget. Úgy hívják: az Ifjúság Szigete. Mezőin fehér virágok ringanak, földöntúli zene szól és béke tölti el ezt a helyet. Enyhe tavasz és kellemes nyár lépdel a fák közt és az élet, örökkétig tart...— Minden óidei mondát, legendát, balladát itt őriznek népeink, Nyugaton. Értelmük mégis homályba veszett a „nem látó szemek” számára. De vannak akik tudják, hol lelhetik meg gyökereit a mesének s ők azt is tudják, hogy ezek a történetek a valóság alapjai és hogyvilágunk csupán a „nem látóknak” homályostorz és rút. „A legenda híd amely a valósághoz vezet.” (arab közmondás). Akik a hídra lépnek boldogok, de fájdalmuk határtalan, mert száműzöttek ők, egy szebb világ képeivel szívükben, itt a sötét tartományban. A „Csillagok gyermekei” alkotnak a Földön, mert művészek ők és bölcsek alkotásaik mégis fájdalomból fakadnak. A világ olykor csodálja műveiket és dicsőíti őket, de kínt is zúdít rájuk otromba létezésével és ostobaságával. Mocskos tüskéi égetőn fúródnak beléjük, hangjaik sebzőn szólnak szent szíveikben. A „Csillagok gyermeke” mégis megszületik és teljesíti feladatát, miként Jézus is vállalta és beteljesítette sorsát. És keresztre feszíttetik ő is, akárcsak a Megváltó és magányos miként a szél — társakat pedig csak a természetben talál. Barátja az est, ki emlékezni tanítja, a hajnal, ki felszárítja könnyeit, az alkony, ki látni hívja. O a művész, a bölcs, a remete, a vándor. Idegen — e világban, de amit a világnak ad — az halhatatlan. VI. évfolyam 1996. június # 2. szám
