Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiállítási képemlékek
Kiállítási emlékek Akik a Napló barátaivá váltak, azok igazolhatják, hogy ez a törekvéseiben folyton kereső vidéki folyóirat időről-időre érzékenyen válaszolt azokra a látnivalókr a, amiket a Hevesben, főleg Egerben dolgozó képzőművészek, de az országos mércével is jelentősnek ítélt, talált alkotók is kínáltak itt az érdeklődőknek. Beszámolunk folyamatosan azokról a kiállításokról, amelyek a szőkébb pátrián belül, vagy a XX Budapesten fogalmazódnak meg, jelezni akar ván, hogy a szellemi életnek ez a szelete nem halt ki, nem ment pusztulásba, bár' a fiskális szemlélet eluralkodott a mecénaturán, azaz az állami szándékon: mindenütt elapadtak azok a források, amelyek hivatottak voltak és hivatottak lennének ma is támogatni-erősíteni azokat a szellemieket, akik közvetlenül felmérhető, pénzben nem kifejezhető hasznot hajtanak tevékenységükkel. A festményt, a színeket, a formákat, a szobrot, amely egy táncoló kislányt ábrázol, vagy egy elhunyt szellem-óriást, mondjuk példának Dante-t, — szóval ezeket nem lehet versenyeztetni az ér dekek gátfutásos viadalán, mert az első akadálynál elbuknak a gép, az üzlet, a politikai handa-banda számozott vagy számolatlan favoritjaival szemben. És mégis vannak és mégis küzdenek! Létükkel bizonyítják, hogy az emberi érték-kategóriák nem torzulhatnak el annyira, hogy a művészek, létezésük utolsó erejével is, ne alkotnának. Akár' egy ősi tájat, akár egy gyerekarcot, akár' egy épület vászonra álmodott-átélt mását, akár egy békés vízpartot, vagy egy-egy szerelmes portrét! A most közölt néhány reprodukció is bizonyítja, hogy művészeink elviselik a mai krízis ilyenolyan megpróbáltatásait. Nem mondanak le önmagukról, dacolva a fejük fölött dúló csatározások minden veszedelmével. Üres zsebbel és üres gyomorral, fáradtan is, de élnek, élni akarnak. Míg a kezüket meg nem fosztja valami istentelen rosszakar at a további mozgástól. Közöljük tehát Kutas László szobrocskáit. Szabó László munkást ismételten méltatva azt, amit tőle láttunk, a Nagyfádéról elszármazó Molnár Józsefet, akinek több pesti tárlatár ól helyhiány miatt nem írhattunk. De soroljuk újra és újra képeit. Herczeg Istvánt közöljük, vagy akár Károly Évát említhetnénk! Olyanok ők, akik lírájukkal, szenvedélyes teremteni vágyásukkal hitet ébresztenek azokban is, akik mintha hamarabb szár adnának ki ebben a nem könnyű, ám a mindennapokat mégis értékessé varázsoló lelki küzdelemben. KorponayMargó: Pitypang 46 VI. évfolyam 1996. március # 1. szám
