Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Jónás Zoltán jubileumára
mondom akik azt hisszük, hogy a vers vállalása nélkül, a nemzet „őrlelkeinek” megszólaltatása nélkül szegényebbek a mindennapjaink, szürkébb az életünk a kelleténél és homályosabban süt a Nap a fejünk felett. Nem kis ideig azt hittem, hogy Jónás Zoliban - mert nekem ő így barátom - az idő múlásával felhagy ez a szerelem. Nem is lírai alkat. Zömök test, az a bariton-színezet a hangban, amivel inkább parancsolni szoktak - főként egykéz idején - osztogatni ide-oda a verdikteket, olyannak, akinek rá jár a lelke. Féltettem is egy kicsinyég, amikor kultúrmegbízatásokat vállalt, hogy amolyan művészeti bürokratává hagyja magát átképezni. Ezek a veszélyek reálisaknak látszottak, a körülmények is kedveztek az ilyen lefelé-hajlás- ra. De Zoli nem azért zömök testalkat, hogy benne egy nyápic-lélek habozzék. Ugyan ma is van „kereső foglalkozása”, mert valamiből mégiscsak meg kell élnie egy négytagú családnak, de amiért él, ami élteti, az a versmondás. Csapatban, vagy magányosan, mindig barátok között. A magyar irodalom és költészet gazdag századai apadhatatlan forrást kínálnak fel, ha valaki elmondható, az egészséges emberi lélek számára gazdagodást hozó verset, költeményt, akár rövidet, akár hosszút az arra vállalkozó a kisebb-nagyobb közösség elé akar vinni. A szépség, a jóság, az igazság szolgálatában! Az Egerben és Hatvanban megrendezett sorozatból - elfogultságom okából? - a Farkas Évával együtt szerkesztett műsorukat hallgattam meg. Az erdélyi szerelmi lírából vett válogatás bő évtizeddel ezelőtt formálódott, a megzenésített versek - Ady, Radnóti, Balázs Béla, Buda Ferenc, Puszta Sándor szerelmi gyónásain túl a versek megejtő ritmusán zenei modulációt is kaptak, miáltal a zenei átélés - egyáltalán az átélés - megkettőzése keretet adott annak a lelkületnek, amely Jónás Zoltánból árad: fiatalnak kell maradnia, lélekben feltétlen, hogy hitelesen és átélten valljon arról a fiatalságról, arról a barátságról, amelyben ez a versmondó szenvedélye megszületett. És úgy hiszem, nagy titkot nem árulok el; hogy ez a szenvedély így „működhet” a „szolgálatos versmondóban”, az a hűséges társ, a feleség szerető támogatásától is éled, erősödik. (Most a család megtartó erejéről nem szavalnék!) És Zoli körszakállal, az őszülő pofasörtével, a szemüveggel, de kihúzott derékkal, igen csak jól bejáratva szakmailag, hibátlanul érti Reményik Sándort, Bartalis Jánost, Majtényi Eriket, Dsida Jenőt. Ezért is mert és akart lemenni Erdélybe, hogy ott, „nekik”, a székelyeknek mesélje el, mi hogyan gondolkodunk Erdélyről, meg az egyetemes magyarságról. Mert versben, lélekben nem lehet határokat húzni és határokat tologatni. Őszinte szívvel gratulál, barátod - ha nem szégyenled: Farkas András Farkas Éva 42 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
