Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélet 1957-1958. (részlet)
A hangulat keserűségét feloldandó megszólalt a szőke gépész és József Attila egy töredékét tette közzé, miután a szeretett lány féltve őrzött fényképét már megcsodáltatta barátaival: „Az én szívem sokat csatangolt, de most már okul és tanul. Aki halandó csak halandót szerethet halhatatlanul. ” A fiúk mindegyikének a szerelem adott valami erőt a börtönben. Ez a szerelem valószínűleg némileg más volt, mint a zárt világon kívüli. Talán romantikusabb, lelkesebb, ábrándosabb, s néha kegyetlenebb. A gondolat határtalansága állandó együttlétet teremtett, a nagyritkán, drótkerítésen át dadogva-beszélőn megvalósuló fizikai közelség inkább távolított. Mondta is szent áhítattal a harmadik gépész, Zsuzsájára gondolva, Szabó Lőrinc szonettjét: „Soha egyedül, mindig egyedül! Kereslek várlak, reménytelenül, de a vágy az emléknek is örül s körém fest rácsnak, édes árnyalak: minden a régi!... De hogy mégse vagy, s hogy mindenütt, a szív heleszakad. ” Amikor a Diákparlament-pert a megtorló hatalom kezdte előkészíteni az 1957 februárjában a Miskolci Egyetemen a pufajkás rajtaütés alkalmából végigvert és letartóztatott diákok választékából, sok vallomást préseltek ki a rendőrségi kihallgatások során. Az elítélt fiúk, ki-ki a saját vádiratának, iratainak átnézése alkalmából, olvashatták a vallomásokat. Egyes vallomások nagy csalódásokat, meglepetéseket okoztak, még akkor is, ha tudott volt a kényszer, a fenyegetés, a dá-dá alatti vallatás. Itt az egymásnak örülés óráiban megfogadták: elfelejtik a méltatlan és hazug vallomásokat, mint a megtorló hatalom módszereinek szemétbe való termékét. Az ötödéves gépész hónapokig egy zárkában volt egy idős szépíró-jogásszal, akitől megtanult egy verset, melyet Mécs László költeményének hittek. A diák versszakonként, WC- papírra írt levelekben küldte ki a kedves lánynak. A leveleket mindig a szabadulok csempészték ki a cipőbetét alá rejtve. Viktor bácsi nem tudni honnan ismerte a verset, de a rabtársak mindegyike sajátjának érezte a költő által megfogalmazott üzenetet: És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat, a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. 44 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
