Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Juhász Ferenc: „Már a jövő se a régi!” (grafitti) zsinat utáni töprengések

Juhász Ferenc: „Már a jövő se a régi !“ (grafitti) zsinat utáni töprengések Az egyházmegyei zsinat után szükséges a dokumentációk elkészítése mellett egyfaj­ta összegzést is készíteni a történtekről. Az összegzés elkészítésének talán legfőbb szem­pontja az, hogy ne csupán visszaemlékezés legyen a zsinatra és az azt megelőző hónapok munkájára, hanem keresse azokat a lehetőségeket, amelyek irányába az egyházmegyének, vezetőknek és tagoknak egyaránt lépniök kell. Már az ország több pontján lezajlott egyházmegyei zsinatok jelzésértékűek voltak egy­házmegyei zsinatunk számára, miszerint a helyi zsinat nem lépheti át az Egyház törvé­nyeit, de nem hozhat olyan döntéseket sem, amelyek ellentétesek a többi egyházmegye gya­korlatával: Ez az egyház egységének és szugcessziójának legalapvetőbb követelménye. Fölvetődhet a kérdés, ha lényeges a szempont, hogy a különböző egyházmegyék gya­korlatai ne térjenek el markánsan egymástól, akkor mi szükség van az egyházmegyék kü­lön zsinataira, hiszen egy országos grémium létrehozhatna egy pasztorális munkadoku­mentumot, vagy pedig egyetlen egyházmegye felajánlhatná zsinati munkája eredményeit az összes egyházmegye használatára. Ezen a két lehetőségen elgondolkozva érezhetjük meg: bár sok hasonlóság van az egy­házmegyék pasztorális gyakorlata között mégsem lenne helyén való, ha az egyes egyházme­gyék nem saját maguk készítenék el jövőjük tervezetét.Valójában a zsinati munkában nem a megszületett eredmény az igazán döntő, hanem az a folyamat, ami alatt az eredmény megszületik, és így az abból fakadó tenni valót is sajátjának érzi egy közösség. Mi is ezt tapasztaltuk az egyházmegye területén, a zsinati munkában közvetlenül és közvetve résztvevők. Az által ugyanis, hogy egy-egy adott feladat szembesített sokakat az egyházmegye területén élő hívek és papok életével, munkájával, egyben önazonosságun­kat erősítette. Egyháziasságunkat növelte, egymásra találásunkat elősegítette. Az előké­születi idő során mindenkinek aki az egyházhoz tartozónak vallja magát, lehetősége nyí­lott véleményét kifejezni. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a zsinati iroda vezetőjeként ráláthattam a munkafolyamat minden pontjára. Voltak akik hiányol­ták a folyamatos információt. Voltak, akik szkeptikusan tekintettek az előkészület komoly­ságára és talán magára az egész zsinatra. Voltak, akik a kezdetektől nem kapcsolódtak be a folyamatba, úgy ítélve meg a dolgokat, hogy ez meddő, élettelen próbálkozás, amelynek nem sok értelmét látják. Voltak, akiket saját helyzetük kilátástalansága tett pesszimistá­vá, vélt vagy valós sérelmeik tartották távol a zsinati munkában való részvételtől. Mások viszont kifejezetten arra törekedtek, hogy a zsinat konkrét megfogalmazásai­ban tükrözzön egy új, korszerű egyházképet, amely mindenképpen a világi hívek nagyobb arányú bevonását jelenti. Azokon a plébániákon, ahol a világi hívek már eddig is döntő szerepet kaptak, nyílt és őszinte sürgetés formájában jelentkezik ez az igény (Miskolc- Mindszent, Kazincbarcika). Sokszor, a zsinati munka egy-egy lassúbb időszakában éppen a világiak részéről kaptam biztató megkereséseket: nehogy leálljon a folyamat. A zsinat lezajlása után is főleg a világiak azok, akik sürgető formában kérik a továbblépést, a doku­mentum-kötet publikálást, a zsinat határozatainak közzé tételét. VI. * évfolyam 1996. december hó * 4. szám 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom