Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Dr. Koncz Lajos: A reménység útján

jével, Szent Péter utódjával együtt zsolozsmáztak. Esedeztek a nemzet fölemelkedéséért, a viszályok elcsitulásáért, keresztények közeledéséért, egy testvériesebb világért. „Ahol Péter, ott az Egyház”, és ahol az Egyház, ott Krisztus - valljuk kétezer éve. Úgyhogy erre a néhány órára a mindenség szíve, szakrális centruma lett hazánk és Pannónia szent hegye, s egy titokzatos isteni jelenlét borzongató, de fölemelő' érzése lehetett az osztályrészünk.

És másnap a megnyílt kék égbolt alatt a „hatalmas sereg” boldog, ujjongó találkozása is beteljesedhetett a pápával és az eukarisztikus Krisztussal, aki az evangélium megidé- zésében Jópásztorként jelenítette magát a hívek a sokasága előtt. S hogy ez egészen világos legyen mindenki számára, a Szentatya igehirdetése odakiáltotta az egész nemzetnek: „Nem vagyunk egyedül, magunkra hagyatva. Van pásztorunk, jó pásztorunk, Jézus Krisztus... Ezért ne hagyjátok, hogy kedveteket szegjék a gazdasági és társadalmi nehézségek, a munkanélküliség, sokak keserves elszegényedése, a hit nélkül felnőtt nemzedék erkölcsi megfogyatkozása... Szent Pál úgy mutatja be a pogányokat, mint akiknek nincsen reményük. Mi keresztények azonban tudjuk, hogy Krisztus mindig velünk van. 0 ami reményünk... És ragyogó példaképeitek is vannak: a vértanú Apor püspök, akinek életét - a magyar nők védelmében szovjet golyók oltották ki, aztán Mindszenti hercegprímás és sok száz, börtönt, szenvedést, életet áldozó szerzetes, pap és világi hívő példája is erősít titeket...”

Utolsó beszéde a győri katedrálisban hangzott el az egyházmegye világi képviselőinek nagy közössége előtt. Ez volt a Szentatya legkonkrétabb megnyilatkozása, amelyben részletes felsorolását hallhattuk a diktatúra alatti megpróbáltatásoknak, a magyar egyház sebeinek: tervszerű megbénítás, kiszorítás a közéletből, a hitoktatás fokozatos leépítése, a hívek hátrányos megkülönböztetése, szerzetesrendek megszüntetése stb.

Annál örvendetesebbek 1990-től a megújulás jelei: az egyházi élet kereteinek újraszervezése, szerzetesrendek feltámadása, katolikus egyesületek, mozgalmak felélesztése, kollégiumok, különböző szintű katolikus iskolák, oktatási központok megnyitása, a Caritas- munka újjászületése, papnevelés, hivatás-gondozás megújítása. Végül a „csalódások”, negatívumok számbavétele sem hiányzott: a megnyílt szabadság ellenére „a vallásgyakorlás területén lassú a gyarapodás, az iskolák visszavételénél súlyos nehézségek jelentkeztek”, aztán súlyos gond a tömegtájékoztatás szélsőséges szekularizmusa, a szociális érzéketlenség, „a vadkapitalizmus kinövései, az erkölcsi szabadosság és dekadencia”. Mindezekkel szemben a keresztények bátran és vonzón mutassák fel a világnak a krisztusi élet-eszményt „a Magyarok Nagyasszonyának és magyar szenteknek segítségével”.

Egyébként ott, a győri Székesegyházban oldódott fel a legjobban a Szentatya. A Má- ria-kegyhelyek bensősége és a hívekkel való közvetlen érintkezés mindig az otthon meghittségét adja a pápának, amikor egészen és felszabadultan „atya" lehet. Ahogy végighaladt a hívek szorongató sorfala közt mosolyogva és boldogan; minden elérhető hívének kezét nyújtva, a fiatalokat megáldva („Ti vagytok az egyház jövője”), a gyermekeket megsimogatva, a karonülőket homlokon csókolva - mélyen megindító és emberi volt. Szent Pál boldog felismerését és ujjongását tette érzékelhetővé: „Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit. 3,4).

És mint Krisztus bűneinket és bajainkat magára véve, úgy ez az öregségében már megtört, sokat szenvedett ember, a mi Szentatyánk is magára vette szomorúságunkat, gondjainVI. # évfolyam 1996. december hó * 4. szám

35