Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - VERS ÉS PRÓZA - Giovanni Guareschi: A töpörtyű
- Különben is: „azért”-tal kezdheti az ember a mondanivalóját a Niagara eló'tt, vagy amikor megjelenik az égen az északi fény - összegeztem a félreértést. - De egy halom töpörtyű eló'tt nincs helye semmiféle ,,azért”-nak. Margherita visszanyerte lelki derűjét, én pedig megettem a töpörtyűt. A következő' napon, látva, hogy ebédre és vacsorára is szó nélkül megettem a puliszkát és a töpörtyűt, Margherita arcán derűs mosollyal így szólt:- El sem tudod képzelni, Giovannino, milyen boldog vagyok: végre találtam valamit, ami kedvedre van! Az éjszaka folyamán hosszas megbeszélést folytattam magammal. Újra és újra átgondoltam a helyzetet: mennyi maradt még a töpörtyű gránittömbjéből, felbecsültem konkrét anyagi állagát, mérlegeltem Margherita, Albertino, La Pasionaria, Giacometta - a mindenes - és Zsanzsi - a macska - fogyasztási kapacitását, és az alábbi következtetésre jutottam: ha holnap reggel elutazom Milánóba és tizenöt napig ott is maradok - amikorra visszaérek, a töpörtyű éppen el fog fogyni! * El is utaztam; tizenöt napon keresztül kószáltam Milánó utcáin, majd önbizalommal és a jövőbe vetett hittel teli lélekkel hazamentem. Végigbóklásztam a házat: ellenőriztem a vízcsapokat és az ajtózárakat, mígnem elértem a kamráig, és egy gyanútlan pillanatban beléptem, hogy szemügyre vegyem az élelmiszertartalékok körül kialakult helyzetet. A tömbbe préselt töpörtyű ott volt, pontosan úgy, ahogyan tizenöt nappal ezelőtt hagytam. Megborzongtam a rémülettől. La Pasionaria is bejött a kamrába, hogy egy szelet sajtot vágjon magának az uzsonnához; mímelt közömbösséggel megkérdeztem:- Nem ettetek a töpörtyűből, míg távol voltam?- Egy falatot se - felelte büszkén a lányom. - Akartunk enni, de a mama azt mondta, hogy annyira szereted, hagyjuk meg neked. Attól kezdve hozzá se nyúltunk.- Éppenséggel jobb lett volna, ha esztek belőle - jegyeztem meg. - Olyasmi ez, ami nem áll el sokáig. Azóta, sajnos, biztosan megromlott.- Nem - magyarázta La Pasionaria. - Mama telefonon megkérdezte a barátodat, Giovanni urat, és ő azt felelte, hogy ilyen hidegben egy hónapnál tovább is elmarad.- Igazán remek - örvendeztem kétségbeeséssel telt szívvel. - Akkor te is ehetnél most egy szép darab töpörtyűt a sajt helyett. La Pasionaria megrázta a fejét.- Ugyan dehogy - mondta. - Ez a tiéd. Vacsorára majd mi is eszünk belőle egy szeletkét. Vacsorára tehát töpörtyűs puliszkát kellene ennem! De ez lehetetlen. Ezt már Isten sem engedheti meg! Ismét kószálni kezdtem a lakásban. Figyelve jöttem-mentem, majd egy alkalmas pillanatban elkaptam - röptében - a kandúrt, és bedobtam a kamrába; bezártam az ajtót és zsebembe dugtam a kulcsot. Egy óra múlva visszamentem, hogy ellenőrizzem a dolgok állását. A macska hozzá sem nyúlt a töpörtyűhöz. Megragadtam a tarkójánál, és egészen közelről megszagoltattam vele a töpörtyűt. A szerencsétlen nyávogni kezdett: félt a töpörtyű még mindig monumentális tömbjétől. VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
