Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - VERS ÉS PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló (1996)
nem a lelki rezdülések szintjén, mondjuk úgy, hogy ösztönösen. Kell egy kis nézelődés olyan házak között, melyeket még művészi vagy művészies szándékkal építettek olyan korokban, amikor az igényesség nem volt luxus. Ha megnézzük a mai divatos negyedek építkezését (nem nevezem építészetnek szándékosan), egyszerűen annyi a különbség, hogy míg a régi építészet még romjaiban is vonzza a tekintetet, addig ez a mai csúfság egyszerűen taszítja. Pont azt fejezi ki, hogy az építtetőjük (s a hozzá alkalmazkodó építész) milyen igénytelenek voltak a szándékaikban: sok pénz - semmi ízlés. A gazdasági hanyatlás Európa-szerte folyik. A gazdasági, pénzügyi összefonódások olyan mértékűek már, hogy egymást rángatják ismét lefelé, mint a két világháború között. A „rendszerváltás” után felbuzdult a Nyugat, mekkora gazdasági lehetőség rejlik bennünk (olcsó, gyors profit). A hirtelen emelkedés után viszont most következik be a hanyatlás, jobban mondva a gyors lezuhanás ideje. Mindkét fél a gazdasági lesüllyedés időszakát éli. Hiába, a korrumpálódásnak mindig egyenes következménye ez. A keleti régióbeli országok gazdaságának felinjekciózása helyett a nyugati régió korrumpálódásán dolgoznak az ügyeletes gazdasági zsenik. Az ego túlhizlalása, azaz kiterjeszkedése elhomályosítja ezekben az emberekben azt az egyszerű tényt, hogy egyéni létünk mellett azért társadalmi lények is vagyunk, volnánk! Ezt csak a mélységesen ostoba alakok nem látják be. S mivel a stupiditás vezet, minden ennek az igényei szerint van berendezve: társadalom és magánélet úgy rothadnak, olyan tempóban, ahogyan csak lehet. Egyetlen dolgot kellene végre belátniuk: nem harácsolhat senki sem anélkül, hogy végül önmagának is ne ártana. Az önzés a legprimitívebb bumeráng. Holtbiztos, hogy visszajön, de mivel irányítója buta, nem ura a helyzetnek, így sose tudhatja, ez mikor következik be. Ergo sötét korszak ez a mostani. Az ostobák uralma a mulyák fölött, akik nem érzik át, mekkora felelősséget viselnek. Egy laza mozdulattal lerázhatnák magukról a parazitákat, de nem teszik. A felelősség pedig azért akkora, mert a mai, férfiatlan férfiak által nevelt fiúk talán még degeneráltabbak lesznek, ha felnőnek. Hajdan a férfiak megtanították harcolni, küzdeni a fiaikat. A nők is a maguk módján a leányaikat. Én nem mondom, hogy ma is kar- dozniuk kellene a férfiaknak, vagy háborúba menniük, de annyit minimum illene megtanítaniuk a gyerekeiknek, hogyan álljanak helyt. A mai férfiak degenerálódása ott kezdődött, ahol az apák nemzedékének alkalmazkodása egy torz és embertelen társadalmi rendhez. Mikor egy szülő azt tanítja a gyerekének, hogy ne védje az igazát, leszoktatja a természetes önvédelemről. Mikor azt mondja neki, hogy ne is szóljon vissza, ha bántják, egyszerűen beléfojtja a szót, és a mai ember rákfenéjét kényszeríti rá: az elfojtást, ezt a leggyilkosabb kórt, minden egészséges szándék és normális megnyilvánulás gyilkosát. Ha torz társadalomhoz alkalmazkodunk, magunk is torzakká, degeneráltakká válunk. Ezt tanítani a fiatal nemzedékeknek, mint az idősebb generáció „életbölcsességét”, a legfel- háborítóbb és legalantasabb szándékra vall. Akik megtanulták a pozíciószerzésnek a könnyű módját, utána már csak tovább kellett süllyedniük, azaz engedniük ezen „társadalmi gravitáció” lehúzó erejének, és most itt jön a legnagyobb svindli: a társadalmi szemlencse megfordítja a képet és a virtuális kép olyan lesz, mintha ezek a süsü és erkölcstelen lények felemelkedtek volna. Narkomán korban élünk. Az egyik ember az étel vagy ital rabja, a másik a kábítószereké, VI. # évfolyam 1996. december hó # 4. szám 9
