Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - KÖZÉLET - Pogány Ö. Gábor: Moldvay Győző
méltó tolmácsa, só't megjelenítője. Nekünk is azt fogja sugallni: biztos a magyarok boldog jövendőjében. És most semmire sincs nagyobb szükségünk, mint erre a bizalomra és hitre. (Az írás megjelent a nyíregyházi „Kelet-Magyarország” napilap 1996. aug. 27-i számában.) Pogány Ö. Qábor Moldvay Győző (1925-1996) A Hatvani Galéria vezetőjeként különleges feladatot látott el művészeti életünkben. Tevékeny életútja során folyamatosan azt tanúsította, hogy sok minden tehető vidéken is a kulturális tájékoztatásért, az alkotó munka helyi feltételeinek a biztosításáért, az ott éló' tehetségek támogatásáért, műveik bemutatásáért. Intellektuális misszionárius volt, jó ügyek felvállalója, önzetlen képviselője. Mint Hódmezővásárhely szülötte már egyetemi évei idején megszokta a lelkes szolgálat ellátását, a környék hagyományainak az ápolását, az új törekvések képviselőinek az ismertetését. Költőnek, kritikusnak indult, kiváló publicista lett, művelt újságíró, irodalmi körök, művész-társaságok szervezője. A negyvenes esztendők második felében alapította Délsziget című folyóiratát, Németh László vásárhelyi működésének folytatójaként. A nagy elődök, így Tornyai János és társai örökségének a tudatosításával aztán a képzőművészet szószólójaként is munkálkodott. Szülőföldjének akkori hatalmasságai nem nézték jószemmel lokálpatrióta elkötelezettségét; kivándorlásra kényszerült, de nem lett volna Moldvay Győző, ha elhagyta légyen hazáját. Más vidékre költözött, az Alföldről északra, ám ott is eleget tett elhivatottságának: a hely szellemének értőjévé és szolgálójává vált. Egerben, Gyöngyösön, Hevesen, Hatvanban is a „vidéki Magyarország” igazát személyesítette meg, vagyis azt, hogy vidék nélkül nincs Magyarország. Ha manapság nem lenne oly divatos hangoztatni, úgyis mondhatnék, a Hatvani Galéria programjában nyilvánvalóvá tette, hogy ezer esztendeje mitől európai az, ami magyar. Már vagy negyedszázada annak, hogy Moldvay Győző együttműködést szervezett a Magyar Nemzeti Galériával a tájkép-, illetve a portré-biennálék megrendezésére. Egymást váltva a tájfestészet, majd az arcmás műfajának hazai seregszemléjére került sor Hatvanban és a fővárosban. A két ágazat legjelesebb művelői a kiállítások nyitásakor különböző díjakban részesültek, pályájuk további folyamán önéletrajzukban feltüntették - a többiek mellett - ilyetén kitüntetésüket is. Újabban kezdenek komoly tekintélyre szert tenni az úgynevezett civilszervezetek. Efféle mozgalom úttörő elindítójának tekinthető Moldvay Győző is, a honi közműveltség terjesztésének odaadó résztvevője. A regionális öntudat azonban nála sohase szorult a provincializmus korlátái közé, ezt publikációinak, intézményvezetői ténykedésének egyetemes igényessége mellett az is nyilvánvalóvá teszi, hogy utóbb a Tőkés László Alapítványnak hazai bázist kínált, s ekként a határokon túli magyar övezeteket számításba vette a nemzeti művelődés hatáskörének bővítésére, univerzalitásának hangsúlyozására. Hiszen ma már a kozmopoliták is kezdik belátni, hogy az emberiség közös kultúrája a helyi sajátságokból áll össze világraszóló értékké. MiWkpfé VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
