Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Varga Alexandra: Életrajz és versek

Reszket ahogy érkezik,

Mint harmatcsepp a mezón És sír mikor karok ölelik át, Óvón féltó'n és szeretőn.

Ö jajongna benne a lélek De dallam ízű lesz a jaj, Ezernyi érzés mely körülveszi... S elillan lassan a baj.

Nem őrzi más a fényességet Csak a két szem sugara Szikráiban is oly szent - e láng Egy távoli otthon parazsa...

Itt ismerős-ismeretlen öleli Az édes, anyai kar,

Ö hozzábújik és a két „szárny” Lassanként mindent eltakar.

Firenzei alkonyat

Hallik az alkonyi csillag A rét virága kelyhét kitárva.

Még bágyadtan fürdők a napsugárban.

Ömlik a fény, és kitágul az éj.

Útjáról a vándor hamarosan letér.

Csengve a csendben, lágyan siet tova.

Völgyek között csillan egy keskeny folyó tava Úsznak a párák a lila színű ködök,

Olajfákon túl a messzi tenger fölött.

Kuvikol egy madár valahol a mélyben Erdőkkel borított sűrű hegyvidéken.

Kitárul az égbolt valahány csillaga És megfürdik az éjben, a firenzei rózsa.

1994. okt.

V. évfolyam 1995. június * 2. szám