Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Koncz Lajos: Prohászka közéleti apostolsága
TÁRSADALOM-TUDOMÁNY DR. KONCZ LAJOS Prohászka közéleti apostolsága I. rész Olvasva, hallva, kicsit ízlelgetve a fenti címet, egy mai ember bizonyára érez némi idegensé- get, furcsaságot, talán még kifejezett ellentmondást is abban a szóösszetételben, hogy közéleti apos- tolság. Az utóbbi ui. egyértelműen szakrális hangzású és tartalmú kifejezés, míg a közélet, közéleti szavak, igencsak meg vannak terhelve profán töltéssel, hangulattal, főképp ha a mi mai, magyar közéletünk nagyonis evilági hangossága és harsány, helyenként vulgáris stílusa visszhangzik a fülünkben. Persze ennek az is oka, hogy nálunk túlteng és dominál e szónak politikával való azonosítása. Pedig a politika szűkebb értelmű fogalom, amely a társadalom, az állam vezetésére és a hatalom megszerzésére irányuló törekvéseket jelenti, míg a közélet az összes közérdekű tevékenység (igazgatás, politika, szociális gondoskodás, egyesületek, közösségi szerveződések, stb.) rendszere, összessége (az Értelmező Szótárak szerint is). Prohászkával kapcsolatban mindenképp ilyen tágabb értelemben használjuk a címbeli közéleti szót, de az apostolságot is szélesebb perspektívában, minden lehetséges dimenziójával együtt, nemcsak a szorosan vett lelki gondozás szentelő, szakrális tevékenységét értve alatta. Valahogy úgy, ahogy a székesfehérvári síremlék fenséges felirata is érti és hirdeti a nemzet felismerését és egyetemes meggyőződését Prohászka 1927-es halála óta: „Apostolus et praeceptor Hungáriáé“, vagyis Magyarország apostola és tanítója. Ennek a konkrét apostolságnak — úgy tűnik — alig lehet fogalmi behatárolást adni. Mint ahogy földrajzilag sem voltak határai, mert Pozsonytól Csíkszeredáig, Kassától Újvidékig szinte minden város, nagyobb település hallhatta Prohászka lelkesült evangelizációját, felrázó szónoklatait—a kr isztusi élet mélységeiről éppúgy, mint a keresztény, nemzeti és szociális kötelességekről. De egész életét, minden papi megbízatását, vállalását átitatta ez az apostoli szellem: a teológiai katedrákon (Esztergomban és Budapesten), a Tudományos Akadémia magas szellemi szintjén és publikációiban éppúgy, mint a közéleti, sőt pártpolitikai küzdelmekben, képviselőségben, főrendiházban, vagy püspökként aprócska falvak bérmálásain és az Egyetemi Templom országos szószékén. Vagyis az apostol, apostolság valószínűleg a legjellegzetesebb, legkifejezőbb minősítés, legigazibb értékelő kategória Prohászka püspökről. Persze tudatában vagyunk annak is, szomorú tudatában, hogy a mögöttünk lévő évtizedek a nemzeti kegyeletnek és hálának ezt a kortársi felismerését és megvallását próbálták minden erővel letörni. Prohászkát, Prohászka tanítását és ügyét agyonhallgatásra, szellemi számkivetésre ítélték, budapesti szobrának 1947-es ledöntésével látványosan is. Ezért egyáltalán nem könnyű ma beszélni róla, újra fölidézni őt, és próbálni újraértékelni, mert a halála óta eltelt majdnem 70 esztendő és a félszázados agyonhallgatás — elég nagy történelmi űr. Egykori rajongói, ismerői már alig, vagy mind kevesebben élnek, viszont az új nemzedékek felnőttek anélkül, hogy hallottak volna róla igazán és igazat. ,4 MAGYARSÁG EGYETEMES TANÍTÓMESTERE“ Az itt következő sorok ennek a távolságnak és ambivalenciának a tudatában íródnak. De abban a meggyőződésben is, hogy Prohászkának komoly mondanivalója van a mához, a mai magyar élethez V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám 21
