Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Az újkor új esztétikája
Murawski Magdolna Az új kor új esztétikája Kezdetben vala a művészet. A feledés homályába vont, prehisztorikus korokban is, a szárnyas lélek adományaként. Mindig az aktuális jelenkor fölé emelkedett és olyasmit adott, amit kortársa jószerivel fel sem foghatott. Aztán jött az utókor (ha jött), és számára már mindez kézzelfogható és világos volt, művészünk halála után nyerte el a nagy művész nevet. Ez a klasszikus eset. Szinte minden művész végigélte, ha leszületett a földre, a sárkányfog-ve- temény vad honába. De mi volt közben? Mi történt a halhatatlan halandóval, míg művei csodáját létrehozta? És mit műveltek kortársai? A művész egy külön világ. Kényszerpályán mozog, és nem tehet egyebet, mint hogy a Nagy Mennyei Alkotó által beléplántált programot véghezviszi, bármekkora szenvedés árán, bármekkora értetlenség közepette is. így hát rendszerint megütközik jelenkora maradiságával. Szinte törvényszerűen mindig. Miért? Milyen az a mindenkori jelenés miért akarja visszahúzni, térdre kényszeríteni, mássá tenni nagy kortársát? A szellemi restség legkézenfekvőbb jele a mástól, az újtól való félelem. Mikor az ember fél, így igyekszik feláldozni mindenkori pogány oltárán a Szellem Emberét. Milyen is voltaképpen ez az alkotóművész? Olyan, mintha nem is földi anyagból lenne. Hát igen. Nem is abból van, csak úgy tűnik, mintha... A szellem régióiból hozza éterikus rezgéseit, melyek, ha földre szállnak, valami változni kezd. A konzervatív, földies szemléletű ember, mivel ő maga az anyagba süllyedt, azonnal félteni kezdi a vagyonát. Mivel anyagi biztonságát érzi veszélyben, ezen a síkon támad: özön-szegénységgel sújtja, egzisztenciájában igyekszik megsemmisíteni a művészt. Hány fiatalon elhalt, nagy lélek példája kiált az égre! De vajon mikor jön el az az idő, amikor a jelenkor elszé- gyelli magát? Szóval jön és uralkodik az Éter a maga finom rezgéseivel. Nagy művek születnek, általa felma- gasztaltatnak s megtiportatnak. De mi a mű lényege? Ez mindig egy nagy titok. Furcsa, ködszerű pára lengi körül, misztikus rezgések, és mindez oly idegen a durvaságban élő kortársaknak! A Mű mindenkori ismérve a Szépség avagy Esztétikum. Ha ez hiányzik belőle, ne is erőltessük azt, hogy mások műalkotásnak tekintsék a szóban forgó tárgyat. És itt jön a csavar. Nincs korszak, mikor ne lépne fel a megtévesztés titkos szándéka. Könnyen megteheti ezt, hiszen a jelen mindenkori igénye a művirág. Jámbor kortársunk mit se szeret jobban, mint azt, ami olyan, mintha... Esztétikai érzéke csal, de hogy is ne csalna, mikor épp erre tenyészti ki a társadalom?! Mi is a társadalom? Egy erőszakkal uralkodni és harácsolni vágyó réteg agresszív akaratérvényesítése a nála jóval népesebb és jámborabb embertömeg fölött, a politikai rendszernek csúfolt „hastáncos mutatványokkal” és az őket elvtelenül kiszolgálni hajlandó katonasággal, rendőrséggel, cenzori rendszerrel, papsággal, bürokratákkal, ál-művészekkel, egyszóval a jól megfizetett szervilisek hadával. Min alapszik mindez? Hazugságon és kontraszelekción. Miért nem tűri hát el a művészt semmilyen tekintetben? Mert a művész, a művészet kizárólagos célja a mindenkori igazság megfogalmazása és az isteni igazság általi kiemelkedés megvalósítása, pályája végén felmagasztaltatás. Mit is tesz hát a korszak? Minden erejével rákapaszkodik a nála különb kortársra és igyekszik meggyőzni társait arról, hogy a művész az, aki őt erőszakkal letapossa. Mivel mindehhez jókora csinnadrattát, látványos műbalhét rendez, az együgyűek hada be is dől neki. És ekkor következik a szárnyas lélek porhüvelyének megcsúfoltatása. Betiltás, cenzúra, könyvégetés, meghurcoltatás és nem ritV évfolyam 1995. december # 4. szám
