Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - György Ágnes: Apróhirdetés
György Agnes Apróhirdetés Keresem... Őt keresem éjjel és nappal, - szüntelenül - körömszakadtáig! Őt, a nagy Őt, aki csak egyszer adatik meg az ember életében, aki akkor is van, amikor már nincs, aki akkor is volt, amikor még nem is ismertem, nem ismerhettem... Keresem: azt az ó'szhajú, magas, (186 centiméter), szélesvállú, egyenestartású, csinosnak mondott, remektestű - (egykor hatvanhat, majd kilencvenhat, utóbb: hetvenhat kilós) férfit, akinek ovális fejét jellegzetesen dús fekete szemöldöke és enyhén mefisztósnak ható homloki hajháromszöge külön vonzóvá és érdekessé hangolta. A bal szemöldöke kissé csodálkozóan, meredeken ívelő. Szeme szelídbarna; Orra: nagy! „Lovag: az orra? Az orra: nagy! „Cyrano: Mondhatta volna szebben, kislovag!” - de az egész archoz képest mégis harmonikus -, bár, a két orrnyeregből kissé keserűen leszaladó mély vonás, a száj masnira kötött vége felé, hangsúlyossá teszi az arc hosszanti vonásait. A száj: lágy, puhán csókol: tisztelettel hajlik idős hölgyek kezére, akik meghökkenve és megille- tődve néznek a fiatalemberre, aki még ismeri e gáláns mozdulatot; A száj... mely mögül bársonyosan és simogatóan hallatszik a kellemes bariton, mely telefonban és mikrofonban a legszebb orgánum — Tímár Józsefé után - az éterben... A száj, melyben harminckét ép, villogóan fehér, gondosan ápolt fog látszik, ha az ajkak mosolyra nyílnak. És a lehellete üde, mert ezt már Shakespeare is előírta, az Ahogy tetszik zárszavában! A felső ajak keskenyebb; az alsó szélesebb: mindkettő ívelt. Egy szépvonalú íjhoz hasonlítható, melyről úgy röppennek a szónyilak (és a csöndes mormogások), mint a jó pedagógus dicséretei és szidalmai. Az áll: kerekded; középütt kis homorú vájat- egy kisfiús grüberli — mely az elfeledett gyermekkort idézi. A homlok: magas! Mögötte számtalan, szebbnél szebb gondolat, és ötlet: elherdált, elvetélt és megtermékenyített ötletek ezrei. Vágyak és álmok, megvalósult és megvalósíthatatlan igazságok és kétségek, ön- és éngyötrő szenvedélyek és szenvedések; ritka örömök, félelmek és féltések; áldott hitek és áldatlan remegések... A haj: mindig a homlokból kifelé fésülve; enyhén, hullámosán keretezi az arcot; az egykor hollófekete szálak mindig szép rendben, sokat fésülve, frissen mosva, és a gyakori kalaptalanságtól: nap- szagú, levegőíllatú. A rakoncátlanabb, vagy rövidebbre vágott hajszálakat kékolajjal tanítva a szokásra: hogy a kalap alól se illik kikandikálniuk. A nyak: hátul, ahogy belefut a fej vonalába, ívelt; a váll felé szélesedik, és - tulajdonképpen - tömörebb és zömökebb, mint a többi testrész. A fülek: illedelmesen tapadnak a fejbőrhöz; cimpájuk érzékeny; kagylójuk - különösen mókás hangulatokban — mozgatható! A váll: épp’ olyan széles, melyre - ha állok - kényelmesen ráhajthatom a fejem; ülve a karja alá is lehessen bújni, fekve pedig... a selymes hónaljszőrzetbe bújva úgy lehessen elaludni a domború mellkason, mint egy varázspárnán: ami mögül egyenletes ritmusban hallatszik a szív gordonkahangú dobbanása, nyugalmat és biztonságot árasztva maga körül. A kar: izmos és rugalmas; a kéz... (sóhaj!) ó az a kéz! Szépmívű, klasszikuslágy, néha ernyedt, néha erélyes: integet és ível: magyaráz és simogat; és szereti a körte alakú női mellett, ha elfér a tenyérben!... A kéz, melyen jól látható a hosszú életvonal! 54 év az hosszú egy életvonalnak, vagy rövid? Mindenki túl fiatal a halálra!: mondja Zorba. Hát keresem őt: az értelmiségit, az okos, szellemes, keveset beszélő, de sokatmondó, gondolkodó, megnyerő élettársat, akinek minden porcikája és minden lélegzete élmény! Megszokhatatlan és ismerős csoda!!! V évfolyam 1995. október # 3. szám
