Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Cserniczky Génes: Kritikusok görbe tükre
Csemiczky Dénes: Kritikusok — görbe tükörben Rövid újsághír: „Tegnap este A Zeneművészeti Főiskola Nagytermében bemutatták Kováts Arisztid legújabb művét, a Szimfóniát. A művészt és a művet a közönség nagy tapssal ünnepelte.” Ragadjunk ki két kritikát a sok közül: T. Boly Károly (minden idők legnagyobb kritikusa): „Leborulni, leborulni és másodszor is leborulni (harmadszor — a Szerk.). Az európai avantgarde évtizedek óta kimagasló alakja újra megszólalt és alkotásával ünneppé avatta a tegnap estét a Zene- művészeti Főiskolán. A mű címe: SZIMFÓNIA. Szellemes, mert a Mester formailag a legpontosabban követi a klasszikus formát. Merész, mert rendkívül raffináltan alkalmazott disszonanciái, melyek ugyanakkor mélyen a klasszikus hangzásra alapozottak, furcsa libegést idéznek elő. Dallamvilága is meglepő'. A mai modem zenében lenyűgöző hallgatni első hallásra is közérthető melódiákat, melyek alig észrevehető külső és belső bővítésekkel szilárd vonalat képeznek. Hangszerelése színes. Keveredik benne a megszokott és a modem. De mindig mértéktartó. Semmi túlzás, semmi trivialitás. Mintha mindenben a művön végighúzódó klasszikus alap volna a mérvadó. Ehhez alkalmazkodik formailag, dallami- lag és hangszerelésben. A mondanivaló: egyértelmű. Egy egész életmű betetőzése, megkoronázása. Mint minden eddigi művében, úgy ebben is kiáltó tisztaságban áll előttünk az EMBER. Igen emberközpontú a mű. Megmutatja a bonyolult mégis egyszerű, keserű és mégis tiszta, elesett és mégis győzni tudó embert. Gratulálunk. Leborulni.” A másik kritika. Szerzője Szikla Szilárd (szintén minden idők legnagyobb kritikusa): „Egy legenda megszólalt. Igen. Kováts Arisztid a köztünk emberi valóságában élő, mozgó, alkotó legenda megszólalt. Tegnap este a Zeneművészeti Főiskola Nagytermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság állva ünnepelt. Állva köszöntötte a Mestert és a Művet (így, nagy M-mel!) a Szimfóniá-t, nevéhez méltóan klasszikus zártságú, formailag Haydn-t, Mozat-ot és Beethovert-t követő, de nem szol- gailag másoló, sok meghökkentő, de mindig visszafogott modernséget tartalmazó művet. Állva, tomboló ovációval hívta ki a közönség a szerénységéről közismert szerzőt a pódiumra. így köszönte meg az élményt, a fölényes technikai tudást, a csodálatos dallamteremtést és a természetábrázolás zsenialitását. Hallgatjuk a művet és halljuk az erdő zúgását. Erezzük az embert körülvevő természet hol könyörtelen öklét, hol simogató kezét. Mosolygunk és sírunk a zenével. Igen, ez a természet, az örök ellenség és barát reális és mégis transzcendens ábrázolása. Fejet hajtva köszönjük.” * * * Szűk baráti társaság. Kováts Arisztid legszűkebb és legbensőbb baráti köre. Közvetlen társalgás, beszélgetés. Egyikük odafordul a Mesterhez:- Mondd, kérlek, mi a mondanivalója a Szimfoniá-nak? Kis szünet, vállrándítás, szemöldök-összevonás, bizonytalan halk válasz:- Hát... én nem is tudom. =\ Vm ink'i 26 V évfolyam 1995. október # 3. szám
