Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Kék felhő útja

- Ketten megyünk — szólt nagyon halkan és az orvosra nézett, kissé kérlelem, vagy talán bocsá- natkérően. - Vagy jobb lenne, ha egyedül mennék - folytatta, mintha csak hangosan gondolkozna.- Veled megyek - vágott közbe Lawrence atya élénken. - Veled akarok menni.- Jól van - mondta a házfőnök. - Ha úgy gondolod.

Kivette a táskát az orvos kezéből és Lawrence-nak adta. Vállára tette a kezét és a szemébe nézett. - Tudod, hová megyünk?- Tudom - felelte Lawrence; tíz órájára nézett. — Sokszor jártam a környékén.

Tam Minh, Ho Hien és az orvos a kapuból nézték, hogy bukdácsolnak le az ösvényen. Valami különös érzés, a légszomjhoz hasonló, ereszkedett rájuk. Nézték a futó alakokat, akiket egymás után nyelt el a dzsungel.- Félek — szólalt meg Petit atya fakó hangon.- PáscaL gondolsz? - kérdezte Tam Minh. - A bombázás óta egyre gyötrődik. Lassan már csak az árnyéka önmagának.- Tegnap, az esti zsolozsma után itt sétáltunk a kertben - mondta hosszú szünet után az orvos. -A válságról beszélt, amit az itteni keresztények átélnek. Tudnak-e, akarnak-e különbséget tenni? Azt kérdezte: mivel tudjuk bizonyítani, hogy mi az áldozatok oldalán állunk?

Ho Hien atya Tam Minhre nézett; de az ügyelt rá, hogy tekintetük ne találkozzék.

A házfőnök és kísérője ezalatt végigfutott a falu üszkei között, a pálmaligetnél rátértek az útra, mely a rizsfoldek felé vezetett. Később elhagyták az utat és belegázoltak az iszapba, hogy minél hamarabb a helyszínen legyenek. A két szerzetes öve mögé gyűrte a csuha átvizesedett alját, hogy lépni tudjon az arasznyi vízben; a paraszt zihálva-lihegve rohant előttük.

Mint minden nap, tíz órakor jöttek a vadászbombázók. Elzúgtak az erdő fölött, a kijelölt helyen ledobták a bombákat, majd széles kört rajzolva az égen, átvágtak a rizsföldek fölött.

Az egyik pilóta, messze a gép orra előtt, mozgó foltokat vett észre a csillogó vízben. Amint közeledett, egyre tisztábban látta a mozgó alakokat. Mi az ördögöt cipelnek ezek? Tegnap este a kantinban arról folyt a szó, hogy ezt a háborút csak rámenősen lehet megnyerni, mert itt minden a partizánoknak kedvez; a tojástánc, amit csinálnak, nem vezet semmire. És hogy itt tulajdonképpen mindenki partizán, ténylegesen vagy potenciálisan — és tapasztalatból tudta, hogy ez igaz. Háború ez a javából: keménynek kell lenni. A háború erkölcse mindig is ez volt: vagy én őket, vagy ők engem. Teljesen át- érezte e tétel igazságát és realitását. Lenyomta a billentyűt.

* ★ *

Pascal és Lawrence atya a tizenhetedik és tizennyolcadik sírhelyet foglalta el a kolostor temetőjében. A szertartást Ho Hien, az új házfőnök végezte. Bár viszonylag nyugodt nap volt, az idő is derült - az esős évszak kissé megkésett az idén - a kolostorbelieken kívül csak két-három paraszt jött el a temetésre. Másnap ömleni kezdett az eső, s napok múltak el anélkül, hogy egy-egy órára alábbhagyott volna. Akkor is esett, amikor Than Van feljött a kolostorba. Nadrágot meg autógumiból készült bocs- kort viselt, a fejét, vállát borító sátorlapot testéhez tapasztotta a víz. Átvágott az udvaron, egyenesen hátrament az elkerített temetőbe és megkereste a házfőnök sírját. Sokáig nézte a fejfát és a ráfestett nevet; a friss festéket máris szétmázolta az eső. Igyekezett nem gondolni semmire, csak állt mozdulatlanul, és nézte a sírt meg a fejfát, de egyre inkább elhatalmasodott rajta az az érzés, ami idehozta. Összetetté a kezét, homlokához emelte, ahogyan az iskolában tanulta, és mélyen meghajolt.- Bocsáss meg — mondta hangosan.

És még háromszor meghajolt. Utoljára így maradt meghajolva sokáig, és észre se vette, hogy a víz a hátát paskolja és a nyakába ömlik.

Camille testvér, aki a konyhaablakból éppen odalátott, azt hitte, imádkozik. Pedig Than Van nem imádkozott. Csupán elfelejtett felemelkedni, olyan erősen figyelt befelé. Valami felvillant előtte - a szél akkor fúj, amikor akar, mondta egyszer Pascal atya - és ez a valami fényt árasztott a leikébe és meleget a tagjaiba, bár az eső egyre keservesebben zuhogott.

V évfolyam 1995. október # 3. szám