Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Kék felhő útja
Than Van kinyitotta a szemét. A szemüveges férfi fehérember volt, valami pap, gondolta a lány, látott már ilyen ruhát Le Myben. Orvosságot kevert a pohárban, és rossz vietnámi kiejtéssel azt mondta, hogy pár hétig el fog tartani, csak türelem, idejében nyakoncsíptük a bajt. Hien Trong segített meginni az orvosságot. A hűvös víz jól esett, a vége fanyar volt, az utolsó korty sűrű és keserű. Nam kiment, a nagynéni jött be, leültek a sarokba, a bamaruhás férfi magyarázott. A hangok lassan eltávolodtak Than Vantól, a fülében dobolt valami, a menyezet keresztbe rakott bambuszsorai lassan süllyedtek és emelkedtek. Meg akart fordulni, de nem sikerült. A végtagjai nem mozdultak, nem is érezte őket. A szoba besötétedett és megtelt lüktetéssel és dobogással. Csúszós fekete hullámok vették a hátukra, felemelték és leejtették, az egész émelygős sötétség körben forgott. Hien Trong bukkant fel, a haja csapzottan lógott; csak egy Isten van - mondta, s hívta valahová, de ő nem akart menni, a fiú beszélt, de hangját elnyomta a lüktetés lihegő-puffogó zaja; valami kereplő kezdett recsegni, egyre hangosabban, s üde leányhangok kórusa sorolta a nyolc ösvényt — az igaz hit, kereplés, az igaz elhatározás, kereplés, az igaz szó, az igaz... — igen, ez a pagoda — gondolta Than Van — és látta a boncot a Ha Tien-i templom emelvényén, a szent szöveget olvassa, s a lányok kórusa felelget neki — de hiszen sohasem használt kereplőt, gondolta a lány, illetve nem ilyenkor használta - s most Hien Trong úszott be a boncok sáfrányszín köpenyében, nála is kereplő volt, de nem forgatta, hanem azt mondta, imádkozzon, ahogy akar; nem, nem — mondta az öreg bonc - az igaz tett, szavalta a kórus, kereplés, az igaz élet, kereplés... - és csúszós és fekete hullámzás forgatta az egészet, ritmustalan vad dobogással; időnként kivilágosodott, a nagynéni valami meleget kanalazott a szájába, Nam állt az ágynál és a barnaruhás férfi orvosságot kevert; Hien Trong felemelte és megitatta; aztán újra a sáfrányszínű köpenyben hajolt föléje. Gyorsan sötétedett, a dobolás meg a kereplés makacsul visszatért; szép harangjátékokat is hallott, csengettyűk ezüstös hangja merült fel a hullámokból - az ember könnyen elfelejti a pagodák nevét - és mennyire igaz, hogy az élet merő szenvedés, ez a legfőbb igazság. És csengettyű meg kereplő és kórus; a szeretet, mondja Hien Trong a lépcsőn, a szeretet legyőzte a szenvedést és a halált és a bűnt, a szeretet... és az irgalom... és forgás a lomhán hánykolódó hullámokon... Ot nap telt el; a hatodikon egyszerre megszűnt a lüktető dobogás, elcsitultak a hullámok, elült a kórus és kereplő hangja. Megkönnyebbülés követte a látomások kavargását. Szeme kinyílt. Éjjel volt; holdvilág derengett a szúnyoghálón át; az erdő felől madarak elmosódó rikácsolása hallatszott. Úgy figyelte mindezt, mint a világ rejtelmes kinyilatkoztatását. - Túléltem - gondolta. - Élni fogok. — Az életre gondolt: a gyerekekre az iskolában, szüleire, a sétákra Le Myben, Hien Trongra; mindent elveszthetett volna, de most visszanyerte. Különös és nagyszerű érzés rázta meg. Nézte a sötétséget, aztán be kellett csuknia a szemét a meleg nedvesség miatt, ami váratlanul kigördült belőle. Elaludt. * * * Nemsokára kiülhetett a tornácra. Egyedül volt, nézte a sétáló kacsákat, a fehér és lila virágokkal borított tulipánfát, az erdőt, a vándor felhőket s a sűrűn járó repülőket. Nam időnként megugrott az iskolából, megkérdezni, nem kíván-e valamit, bolondozott meg hízelgett neki, aztán újra eltűnt. Délután odaült Than Van lábához és felolvasott. Egyszer egy feketeborítású, vékony papírra nyomott könyvet vett a kezébe, s a lány felkapta a fejét, amikor csak úgy találomra belekezdett. De nem sokat olvasott: apró gyík tűnt fel a kerítés kövein, s a fiú elosont, hogy megfogja. Than Van másnap tovább olvasta a történetet, s aztán már minden délelőtt olvasta a könyvet, mert rájött, hogy ezt a könyvet magányban kell olvasni. Kiderült, hogy a könyvben ugyanaz a történet van négy változatban, meg egyéb is. Kiderült, hogy a könyv stílusa végtelenül egyszerű, holott a lány ennél a fehéremberek világában született és elterjedt könyvnél éppen az ellenkezőjét várta. Csodálkozva vette észre, hogy ez a súlyos egyszerűség teljesen új, s olykor szélsőségesnek tűnő gondolatoktól terhes, s olyan érzést kelt, mint egy esemény, melyről az ember titokban mindig sejtette, hogy meg fog történni. Most megtörtént. A történésben ráismert régi sejtéseire. Nam gyakran ölébe ejtett könyv—totóiM1I0 V évfolyam 1995. ofetóber # 3. szám
