Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Bemutatók

magát is marcangolni kész, de mindenképpen a drámát előjátszó emberből kiolvasható legyen: az élet így vagy úgy elmúlik, a szerepeket utólag nem lehet visszavonni, újraosztani. Mindenki változást szeretne, beszél is róla, hallgat is felőle, de...

A számadáshoz értő Szófia (Szónya) érti csak igazán, azzal kell törődni, ami a mindennapi tennivalóhoz tartozik, a többit valahol máshol intézik. Ki tudja? Ő nem törődik vele.

Ebben az egri előadásban két ember él úgy, ahogyan azt Csehov megírta. Szónya, aki minden idegszálával rájátszik a szerepét élettelenül játszó, teljesen passzívvá merevedett Jelena Andre- jevnára, a másik az orvos, Asztrov.

Szónyán kívül a többi nő bejön, mondja a magáét, kimegy. Nem tudnak, nem akarnak kapcsolatot teremteni. Játékmesteri felületességből esnek szét a szövegek, az alakítások? Marina is, Tyelegin is megsejttet egyet-mást, de nem zárkóznak fel a többiekhez.

Mozaikokból épül fel a játékrend, egybefoglaló ritmus nélkül. Asztrov is magára maradna, de vele nem kell törődni, ő a tekintetével, az egész színpadot behálózó villanásaival, gesztusaival, apró nekilendüléseivel érzékelteti, mennyi türelem és belenyugvás van abban, amitő tesz. Szónya még el is hiszi, hogy ez a huszonhét éves nagyvárosi nő, aki üres és számító, mint egy rosszul írt zálogcédula, őszintén ígéri neki a szeretetet és a segítséget. Nem is törődik vele, később, ha nem kapta, a feje se fáj, hogy most sem sikerült kisompolyognia a szürkeségből. Mit is tehetne? Bele a munkába! A nők teszik, tették naggyá szorgalmukkal, tűrésükkel Oroszországot.

Kulcsfigurák életteli alakítása nélkül nem megy igazánból a játék. Bár lehet vélekedni másként is, el lehet ragozni a beszámolót udvariasság szerint is, mondván: ez a színház csak jó lehet, mert nem engedhetjük, hogy még egyszer szétzüllesszék! lam vidi alios ventos! (Láttam már fújni más szeleket!) Most csak azt érzé7 7

HEVESI NAPLÓ 1994. 1.