Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - TESTÜNK - LELKÜNK TITKAI - Kirilla Imre: Csak diagnózis

Kitart a zárójelentés mellett, de ígéri, holnapra tisztázza helyettesével az esetet, és keressem újra.

Hosszú az éjszaka, csak téblábolok délelőtt.

Újra telefon. Igaza van a beosztottjának, de... s mondja, mondja. Szabadságon volt, meg hasonló semmiség.

Azért azt még értem, hogy nem lehet a beteget megmenteni.

A tehetetlenség, a düh tettre sarkall. Mégis, hátha nem igaz?

Megyünk a fenyvesek övezte szanatóriumba.

A főorvosnő csodálkozik:- De hiszen a bácsi úgy néz ki, mint aki üdülni jön. Tíz perc nem telik el, máris intézkedik. Ide megy, ott vért vesznek. Közben egy almát rágcsál, mert bár délután négyre jár az idő, de nem volt módja enni sem.

Három hét telt el, amikor újra ott vagyok. Bizonyossá vált a bizonytalan. S az óriás fenyők között vidáman nyargalt a frissítő hegyi szél.

S ez a csinos szőke hölgy, orrán az olvasó szemüveggel reményt keltett.-A kollégának igaza volt, de menthető a bácsi. Nincs áttétel, s a fővárosban megműtik, aztán visszajön hozzánk, nyaral egy kicsit, és mehet is haza.

Az emberi hang megnyugtatott.

Lefelé a hegyről már éreztem a fenyők illatát.

Harmadik stáció.

Új kórház, új vizsgálatok, új orvosok, csak a diagnózis a régi.

Hetek teltek el, s közben köröttünk zajlott az élet. A diákok ballagtak, a pártok pártoskodtak, a kocsik okádták a benzingőzt.

Szürkés párában úsztak reggel a hegyek, a nyár szökni készült.

Elkezdték a műtétet.- Tízre végzünk - saccolta a team vezetője.

7 4

HEVESI NAPLÓ 1994.1.