Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Murawski Magdolna: Hazudni tilos (drámarészlet)
GYULA: (Ki akar törni belőle a nevetés, de visszafogja magát.) Miért? Mit gondoltál? Attól, hogy belebujsz ebbe a vörös rongyba, még nem leszel egy bajadér... EDIT: (Alig kap levegőt.) Hanem mi leszek? LÁSZLÓ: (Csitítani akarja őket. Gyulához, aki széles mozdulattal, nagy lepedőlengetéssel már szembefordult Edittel, hogy az arcába vágja az igazságot.) Ki ne mondd, Gyuszi! Nem azért jöttünk össze, hogy veszekedjünk. Maszkabál van, gyerekek. Lazítsatok, érezzétek jól magatokat! EDIT: (Sértődötten elsétál a tükör elől.) Persze, itt nagyon jól érezheti magát az ember... Folyton sértegetik. KOVÁCS: (Csitítólag, de ez csak olaj a tűzre.) Az igazság nem sértés. EDIT: (Felcsattan.) Szerintem pedig nem minden sértés maga az igazság. GYULA: (Gúnyosan.) Á, Edit, a nagy filozófus most kifejti magasröptű munkásságát! (Kacagja.) EDIT: (Lekapja az egyik cipőjét és Gyulához vágja.) Mit képzelsz magadról? Inkább néznél bele te is abba a tükörbe! Úgy nézel ki, mint egy római közfürdőből szabadult buzi! (A többiek kacagnak.) GYULA: (Gúnyosan meghajol. Szerepére céloz.) Mivelhogy az is voltam, asszonyom. Fiú vagy lány, nekem az tökmindegy volt. Most nincs menekvés a szerep elől. Ave! (Méltóságteljesen, mint egy igazi császár elvonul.) EDIT: (Dühösen.) Hülye. GYULA: (Méltóságteljesen megfordul.) Az viszont nem voltam, asszonyom. A szellemi képességeimet senki nem vonta kétségbe. (Továbbmegy.) 14 HEVESI NAPLÓ 1994.4.