Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Szalatnyai József tárlatáról
ugyanazokat a motívumokat kergeti, fedezi fel, mint hatvan . évvel ezelőtt. Lemerítő hálóval hozta-hozza fel mindazt, amit a lélekből, az arcon át, a bőr felszínén ki- és leolvasni , lehetett és lehet. Mert mi sem egyszerűbb ennél: ha valaki rátette az életét arra, hogy a •. szépség és az igazság terhes keresését nem kerüli meg, akkor holta napjáig fogja a feladat kísérteni. Még 1938-ban a Képző- művészeti Főiskolán rajzolta meg az írásom mellé csatolt Jósnőt. Amikor egri tárlatán, a nyolcvanas években elemezni igyekeztem ezt az arcot, nem szabadulhattam attól az érzéstől, hogy a jóslás különös adottsága, a készség itt a formákban is bizonyítást nyert. Figyeljük csak: ahogy a fény az arcot baloldalról éri, a homlokba felszökő orrnyerget szinte válaszfalként emeli elénk. A jobb szeme golyószerűen passzív, a bal szeme rühellj a párhuzamos nézést, talán nem is feltűnően bandzsít, a homloka balfelől kissé kipúposod na, hogy a szemgödör még jobban elrugaszkodjon a szabályoktól. Erőszakos áll, zárt, íves száj, felette leolvasható bajuszkával, és én csak várom, hogy megszólaljon. (Egy ilyen rajz - megunhatatlan tanulmány!) A merészség és a szakma igazi kihívása Szalatnyaynál, amikor a kollégákat, a művészeket, a valóban nagyokat, a szakmát festi le és Szalatnyay 1938-ban a Képzőművészeti Főiskolán rajzolt ácsceruzarajza egy Jósasszonyról 104 HEVESI NAPLÓ 1994. 3.