Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Blaskó Péter színművész tárlatnyitója
ben. Az a bizonyos „belső hang" rendre kezébe adja az ecsetet, a krétát, kikívánkozik belőle is a látvány képi megfogalmazása. - Ez az indíttatás nálam, érdekes módon hiányzik, bár némi rajzkészségem nekem is van. Azt viszont már kevesebben tudják, talán még a minket közelebbről ismerők sem, hogy a színészetnek is volt előzménye a családban. Édesanyánk, a szülői tiltás ellenére is színész szeretett volna lenni. Titokban felvételt is nyert Makai Margit színésziskolájába, de a háború, majd találkozása édesapánkkal és ezt követően János, Péter és Balázs nevű fiai érkezése ezt teljesen lehetetlenné tette. Rajongása és szeretete a színház iránt Balázsban és bennem él tovább. János a nézőtérről tapsol nekünk, mi pedig az ő szoboravatásain szurkolunk a sikeréért. A szülőket idézve, felénk hajol, mit gyakran elhomályosít bennünk a hétköznapok kavargó rohanása: a GYEREKKOR. Mindhárman, így máraz élet delén, végtelen szertettel és nosztalgiával gondolunk vissza eszmélésünk színhelyére a MŰTEREMRE, vagy ahogy becéztük a MŰ- Tl-re. Ez a hely a pesti lakásban, édesapánk festőműhelye -, volt mindhármunk meghatározó élettere. Kezdeti szárnypróbálgatásaink színhelye, kamaszszerelmeink tanúja, olajfesték és k ro m of ági 11 atta I átitatott templom. Lázas beszélgetések és még lázasabb veszekedések, meghitt karácsonyok emlékét őrzik azok a falak. Szellemi műhely volt ez a Műterem. Ki-ki hazahozta örömét, gondját, megosztásra, megkönnyebbülésre. Innen indultunkéi mindhárman, hogy megkeressük önmagunk kifejezési formáját, botladozva és tapogatózva. De sokszor 86 HEVESI NAPLÓ 1994. 3.
