Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Némedi András versei
Némedi András versei GOLGOTA Kalapácsütések robaján túl, lármától messze, fönt függ már csöndességben, - meg se rándul- _ . s felnéz Reá a Föld. Négy égtájjá nyújtózó keresztje a talajunkban áll s mindnyájunknak átléphető mesgye a már halott halál. Szíve élő part a horizonton, lila, pünkösdi láng, utak várt találkozása, otthon, hajnalodó világ. HÚSVÉTVASÁRNAP Felszikkadt, felhőtlen ég, könnyű szél, lobogó, tiszta gyolcs... - íme, a szögek helye! - Ő az! Megszólít és jön feléd... Nőszívű meglepetés si költs, hajnal van, öröm, kiálts bele! Akárhogy is, hiába, rövid lélegzetű utasok, mégiscsak későn érkeztek. „Előttetek megy Galileába..." Akik csak láttátok, fussatok, és mondjátok meg Péternek! SZERETET Szirénázva rohanj, Szeretet! Egyetlen, őszinte életmentő, Hogy az utolsó gondolatot elérd! Szélsodorta zászlód, Veronikakendő: felfogod a Vért! Hogy az Ő fájdalmát enyhítsd minden testben, s az utolsó, kiszakadó rándulás nehogy a semmibe essen! KIK JÖNNEK...? Kik jönnek majd a négy égtájról, minden sarkából a Földnek összeterelni a szeleket Előtted? Annyi harsonán szól s tompító dobokat pörget tébolyult hiányod, Szeretet! BOLDOGOK A SZELÍDEK Épp csak felnéznek majd, mikor az erőszak fejedelme zuhantában üvölt... Nagy, mezítlen lábaikhoz kúszik, 40 HEVESI NAPLÓ 1994. 3.
