Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: A csavargó
tanár élénken tárgyalta a kritikus világhelyzetet barátjával a porcelánfehér egyenruhába öltözött rendőrtiszttel. A két sógornő oldalt, a fedélzet árnyékában helyezkedett el: kedvező szögből akarták fényképezni a pálmák között fehérlő várat, ha majd a part távolodni kezd. Beszélgettek: a gyerekek, az iskola, a háztartás, a kert, az árak... Szomorú mosollyal érkezett meg a nyugdíjas díva, férje - egykori impresszáriója - karján, tarka napernyő alatt. Tizenkét éves sápadt fiúcska bandukolt utánuk. A kapitány kézcsókkal fogadta az egykori sztárt, úgy tett, mintha nem tudná, hogy a művésznő már tíz év óta nem lép fel sehol.- Hová vezethetem önöket? - kérdezte a kapitány gavallérosan.- lnnék egy hideg pezsgőt - mindta a díva, és engedte, hogy a kapitány kézenfogva vezesse a kifeszített ponyva alá kitett asztalkákhoz. A hajókürt másodszor is megszólalt, hogy világgá sóhajtsa az idő fájdalmas múlását. A fehér acéltest megremegett. Az utasok felkapták a fejüket, várakozó tekintettel a part felé fordultak. Indulunk? Úgy érezték: várja őket a túlsó part, a másik város. A híres kastély, a hercegék ebédlője és nász-szobája. Az ősök arcképei, a napfényben fürdő rózsakert. A sötét, boltíves folyosók meg a tömlöc. Es talán... a Megértés, a Felejtés, az Újrakezdés, a Más...-Van még öt percünk-mondta tárgyilagosan a fehérbe öltözött rendőrtiszt. - Egy szemétdomb az egész - mondta és arcát különös grimaszba vonta. Tekintete a messzeségbe kalandozott.-Vagy dzsungel, amelyben szükségképpen eltéved az ember...- A színeket figyeljétek - magyarázta a festő a fiainak.- Mindennek van színe, szerencsére... Van, ami eltakarja a valóságot... Az autószerelő és a fodrászlány a büfé pultjára könyökölve kanalazták a fagylaltot. A fiú kért még egy grúz konyakot, és meglocsolta vele a színes fagylaltgömböket. 2 9 HEVESI NAPLÓ 1994. 1.
