Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Assisi Szent Klára

nagybácsik családjai is. De nem; úgy látszik mégsem mindenki. Valaki csendesen, óvatosan kinyitja emeleti szobája ajtaját. Kilép a folyosóra.

Ki ez, és miért kelt fel az éjszaka közepén? Klára, a ház urának elsőszülött lánya; most indul, hogy „elhagyván mindenét" a kevesek útjára lépjen, egy magasabb hívásnak engedelmeskedjen.

Pillanatra még megtorpan. Nem mintha kételyei lennének, melyeket még le kell gyűrnie. Minden eldöntetett már — ha nem is volt könnyű döntés a 18 éves leány számára. Nem a palotát sajnálja, a kényelmet, az elegáns ruhákat, a gazdag asztalt, a nemesi élet pompáját. De hát a család melege... a mama, Ágnes és Beatrix, a két húg...

De az, akinek éppen most lép a nyomába, azt mondta: „Aki apját és anyját jobban szereti nálam, nem méltó hozzám."

Leszalad a belső udvarra; elkerüli a főkaput, s az egyik mellékbejáróhoz siet. Súlyos gerenda támasztja az ajtót, s még súlyosabb kő biztosítja a gerendát — a nemrég lezajlott polgárháborúban megszokott óvatosság jelei. Mit tegyen? De nincs ideje töprengeni; mennie kell. Emberfeletti erőfeszítéssel teszi szabaddá az ajtót; lelke feszültségében minden nesz áruló robajként visszhangzik. Aztán kilép az utcára, hogy soha többé vissza ne térjen.

Éjszaka van, csaknem teljes sötétség; sehol egy teremtett lélek. Klára a fal mellett oson.

Nemsokára maga mögött hagyja a házakat. Az erdő felé tart, mely mögött, a völgyben, a Porziuncola temploma'áll, és Ferencnek, Bernardone posztókereskedő fiának és remetétársainak a kolostora.

A templomban gyertyák vibráló fényében, 12 zsák-csuhába öltözött férfi imádkozza a zsolozsmát, annak az embernek a vezetésével, akit ma Assisi Szt. Ferencnek hívnak. Két éve csak, hogy együtt vannak. Azelőtt lovagok, papok, tudósok, kereskedők, diákok voltak. Most a templom körüli kunyhókban laknak, testvérnek szólítják egymást, egész nap dolgoznak, böjtölnek és imádkoznak; időnként vánHEVESI NAPLÓ 1994. 3.

11