Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Balogh Béni: Világszép Amália
- Én Amália kezét szeretném, ha kegyelmed is úgy akarja. Nagyot nézett erre az uraság, mert bizony erre nem számított.- Hát...hát - hebegte. - Ha...ha Amálkánk is úgy akarja - tette hozzá bizonytalanul.- Akarom bizony - szólott csengő hangon a világszép Debrői nemes kisasszony. - Kál vitéz kétszer is megmentette az életemet... Ugyanakkor úgy megszerettem, hogy csak az ő hitvese akarok lenni. Ezután a földesúr bizony látta, hogy itt nincs mentség!... Kissé nehéz szívvel bár - mivel elég nagyravágyó ember volt de végülis Kál vadászmesterhez adta a leányát. Mivel igen szegények lettek, így csendes lakzit tartottak... De az ifjú pár így is boldog volt... Kál ezután a kapott birtokon házat épített, és ide vitte kedves élte párját is... Később többen is költöztek oda, s azokból, meg a Kál-nemzetség tagjaiból, kialakult Kál helysége. Jaj, de majd elfelejtettem mondani! ...Később, - mikor a földesúr gazdasága helyreállt, s újra jómódú lett-azon a helyen, ahol a lányát megtalálták, egy kis kápolnát emeltetett... Később, mikor a mocsár kiszáradt, a kis templom körül jobbágyok is telepedtek le. Ugyanakkor a földesúr egy fogadót is építtetett a kápolna mellé, ahol az átutazók megszálltak... Itt váltották a lovakat, itt pihenték ki az út fáradalmait. Jó idő múltával egy faluvá növekedett a kis helység, amit a kápolnáról, neveztek el Kápolnának. (Máig is így hívják.) ...A kápolna sokáig megvolt, de a török időkben elpusztult. Maradványai azonban még ma is láthatók a Malomárok nevű dűlőn túl, az akácos erdőben. (E mondái történet magvát 1990-ben, egy kápolnai író-olvasó találkozón hallottam, egy Szabó Julianna nevű, akkor ötödikes kislánytól.) 2 2 HEVESI NAPLÓ 1994.1.
