Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - TESTÜNK - LELKÜNK TITKAI - Víz László: Assisi Szent Ferenc
Szent Ferencnek; az ő válasza Krisztus volt, az Evangélium. Nem szociális reformokért lépett fel; amit mondott, egyaránt mondta gazdagnak és szegénynek, de erőt és vigasztalást mégis elsősorban a szegények és elnyomottak merítettek belőle. Mert az Evangélium egyértelműen ezek mellett áll. Boldogok, akik sírnak; boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért. És azért is, mivel Szent Ferenc a szegények, sőt a legszegényebbek életformáját választotta. Nem véletlenül öltötte magára a szürke kámzsát, a zsellérek, napszámosok, koldusok öltözékét, a kötéllel övezett durva zsákot. Aki ilyet hordott, a társadalom legreménytelenebb osztályához tartozott; aki önként vette magára, ezekkel akart közösséget vállalni. És véletlenül nevezte volna társaságát „fratres minores"-nek, kisebb testvéreknek? A történeti háttér ismeretében félreérthetetlen az utalás. Minores-nek hívták ugyanis Ferenc ifjúkorában Assisiben a jogaiért évtizedes harcot vívó jogtalan tömeget, szemben a „maiores"- nak, „nagyok"-nak nevezett, a hatalmat bíró nemesekkel és gazdagokkal. Szent Ferenc szerzetesi eszméi közül a szegénységre vonatkozó elgondolása ütött el legélesebben az addig kialakult hagyományoktól. Nemcsak a szerzetes testvéreknek, hanem a közösségeknek is tiltotta a birtoklás minden formáját. A - kétkezi és lelkipásztori - munkájukért kapott adományokból tartották fenn magukat; pénzt nem fogadhattak el. Ez a kérdés a renden belül sok bonyodalomnak lett okozója; egyesek már életében túlzással vádolták. Azzal érvelték, hogy életképes, a reneszánszban kibontakozó új világ követelményeinek is megfelelő, főiskolákat, kórházakat és egyéb intézményeket fenntartó világszervezet kiépítése így lehetetlen. Mondják, hogy a szeráfi szent nem volt jó szervező. Szárnyaló ihlete, lángolása gátolta őt a praktikus megértésében. Valóban nem látta volna elgondolása következményeit? Talán látta, de amit az önkéntes szegénységgel hangsúlyozni akart HEVESI NAPLÓ 1994. 2. 75
