Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Chikán Zoltánné: Farkas András: Apokalipszis
lelő. Egy pillanatra sem törik meg az iram, és az olvasót magával sodorja az áradó mondanivaló lendületes kifejtése. A feszültséget nemcsak kifejezi, hanem fokozza is a különböző típusú mondatok váltakozása. Az érzelmi telítettséget mutatja a sok felszólító mondat, hiszen Joel hatalmát abban éli meg, abban érzékeli, hogy alattvalóinak parancsokat osztogat. „Amíg meg nem vesszőz- tetem, / Nem hallgat el!! Vigyétek el!!" A panaszkodó parasztnak is csak azt tudja mondani, amit Tiborc is megkapott: „Tűrnöd kell, mert mást nem tehetsz!" De Joel maga is érzi, hogy hatalma csak látszathatalom; mindvégig bizonytalan önmagában és hatalmában is. Ezért pusztít el kíméletlenül mindenkit, aki nem hódol neki, aki útjában áll, legyen az öreg, fiatal vagy gyermek. De még hívét, a tanácsadót sem kíméli, amikor úgy érzi, hogy az fölöslegessé vált. És milyen ismerős alak a történelemből is és az irodalomból is a zsarnok, akit a megöltek árnyai nem hagynak nyugodni többé soha! Joel kétségeit, vívódását, töprengését jelzi a kérdő mondatok nagy aránya is: „Megvan hozzá minden jogom, / Hogy a Föld legszebb kincseit / Magamra rakjam. így van ez?" - „Könyvedet / Ha erőszakkal felnyitom, / S elolvasom nagy titkait, / Jó lesz az nékem?" - „Itt nincsen igaz semmi sem?" - „Hová jutunk mégis, hová?" Figyelemre méltó a szóhasználat is. A szavak közül igen sok hord rejtett, mélyebb értelmet, melyek csak akkor világosodnak meg, ha valóban figyelmesen, teljes azonosulással olvassuk a sorokat. Az elnök arról beszél, hogy a „nagybetűsök" államát vezette (USA, SZU: világhatalmak).-Az sem kétséges, mit ért a szerző „agybólpattant országhatár" alatt, s mi erről a véleménye. - Hogyan rajzolja meg az elnök karrierjét a tanácsadó a szerző szavaival? „Becsvágya addig szomjazott, / Míg megtalálta az utat/A párthoz: hízelgett, tanult, / Tükrében hosszan szónokolt, /Amíg egy véletlen napon/Felülmúlta sajátmagát. / Éhségéből, a rongyain / S mások vállán emelkedett, / Nyelvével úgy harapta szét/ Mások sorsát, gerinceit, / Mint a kígyó, ha gyáva nyúl / HEVES/ NAPLÓ 1994. 2. 53
