Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - KÖZÉLET - Kilenc kérdés három jelöltnek
dégéjszakák száma a kettőt nem éri el, 1, 8. Ebből az következik, hogy a minőségi idegenforgalom területére akkor tudunk lépni, ha beruházunk, hiszen azt mondja a Kurázsi mama, hogy aki a háborút megfejé, hát adózzék is neki. Nem lehet azt az idegenforgalmi gyakorlatot folytatni, hogy kizárólag haszonelvűség alapján minél többet akarunk az idegenforgalomból kihozni, ugyanakkor nem ruházunk be. A beruházás természetesen nemcsak materiális javakban értendő, hanem kulturális javakban is, hiszen a jó idegenforgalom olyan, ahol teljes egészében az ember megtalálja, azt amit keres, a pihenés minden lehetőségét, és ebben feltétlenül a kultúrának is szerepet kell játszania. De ehhez a szerepjátszáshoz „színpad" is kell. Nevezetesen egy legalább 350 főt befogadó több funkciós terem, amely hol kongresszusoknak, hol hangversenyeknek, hol más egyéb kulturális rendezvénynek ad otthont. Az idegenforgalom fejlesztése másrészről - én úgy gondolom -, hogy abban az irányban kell, hogy elmozduljon, ami a gyógy-idegenforgalmat jelenti. A gyógy-idegenforgalom Egerben könnyen valósítható meg, hiszen ha agglomerációs körzetben gondolkodom, nem hiszem, hogy a világnak van még egy oly szerencsés helye, ahol 30 km-es körzetben 5 melegvizű fürdő található. És ez volna az a pont, ez volna az az infrastrukturális fejlesztés, ami biztosíthatná azt, hogy a gyógyidegenforgalom fejlesztésével - ennek hadd tegyem hozzá, hogy megvannak a humán feltételei is, hiszen 8 reumatológus orvosból, 4 angol nyelvvizsgával rendelkezik ma Egerben, a német nyelv eddig sem volt probléma - úgy gondolom, hogy megteremthető az, hogy valóban egy minőségi idegenforgalom irányába elmozduljunk. De természetesen, ez a dolgoknak az egyik része, színvonalas, nyári kulturális programok is szükségeltetnek ahhoz, hogy a gyógy-idegen- forgalomban itt pihenő emberek valóban jól érezzék magukat, és valóban megfelelő hírverése legyen Eger városának. Már többször elmondták, de újra megerősítem én is, Eger legyen a magyar Salzburg. Végezetül még egy javaslat: az önkormányzat idegenforgalmi szekciója kapjon nagyobb hangsúlyt a városatyák munkájában. 6. A sport-élet területén alapvető szemléleti változásra van szükség. Általában a keleti országok, és itt egy kicsit az ázsiai típusú fejlődésnek velejárója volt, hogy egy olyan élsportot mutattakfel, ami az olimpiai aranyérmek számában mérhető volt, azonban a népegészségügyi mutatók ro22 HEVESI NAPLÓ 1994. 2.