Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - KÖZÉLET - Kilenc kérdés három jelöltnek
tása, ami mindig fontos feladat 1989 óta, az eló'ző évekhez képest sokkal jelentősebb. Ebben én inkább a nagyobb lélegzetvételű gazdasági törvények megalkotásában érzem a feladatot. Ezen kívül - meg vagyok róla győződve - hogy a parlamenti képviselőknek a hozzáértő szakértők véleményére kell elsősorban támaszkodniok, és a sajátszak- területen kell jelentősebb aktivitást kifejteniük. A mindenhez értő parlamenti képviselő természetesen semmihez sem ért, és ez nem előreviszi, hanem csak hátráltatja a törvényalkotás munkáját. A másik, mely elsősorban sajnos csak az egyéni választókerületekbe bejutott képviselőkkel szembeni elvárás, hogy a saját választókerületükért minden kis- és nagyobb ügyben a lehető legtöbbet tegyék. Én úgy érzem, ilyen jelenleg még az országban alig, vagy kevés van és a megválasztott képviselők nem is ezt érzik elsődleges feladatuknak. Minthogy én elsősorban Eger városért és a választókörzetemben hozzám tartozó három községért szeretnék dolgozni, nem is jelöltetem magam sem megyei, sem országos listán, és ezzel az utolsó kérdésre is megadtam a választ, mely úgy hangzott hogy: egyéni elképzeléseim Egerrel kapcsolatban. 12 HEVESI NAPLÓ 1994. 2.