Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - TUDOMÁNY - Patkós Attila: Alkohol, delírium, mámor

2. Ha elfogadja ezt, akkor mindenekelőtt át kell segíteni a leállás okozta testi tüneteken és ideges állapoton. 3. Absztinenssé, tehát alkoholmentessé szükséges tenni a beteget, méghozzá az elvonást követően azonnal. 4. Időközben szükségessé válik a család vagy annak híján a barátok, társak bevonása a gyógyulásért való küzdelembe. 5. A volt alkoholfüggők vagy éppen gyógyulok sokat segít­hetnek! 6. Megértetni a beteggel, hogy egyetlen cseppet sen ihat, de még egy konyakosmeggyet sem fogyaszthat meghatározott ideig. Ugyanis bárminémű érintkezés az alkohollal elindíthatja benne a régi, tragikus biológiai és pszichikai láncreakciót. 7. Gyógyításuknál a legtöbb esetben nem ousztán csak az alkoholtól való szabadulást szükséges biztosítani, hanem a re­habilitációjukhoz szükséges körülményeket is. 8. Döntő feladat a gyógyítás során a visszaesésre való fel­készülés. Némely estben a gyógyulás velejárója a néhányszori visz- szaesés. Tolerancia, Tolerancia, Tolerancia. Élőiről kell kezdeni az egészet. Mindenkivel meg lehet tanítani, még azt is, hogy miként adja át a poharat. Ámbár ezért a cseréért neki valamit kapnia is kell. Különben visszakéri a poharat. 9. Mindeddig nem szóltunk érdemben az evangélium, sza­badító Megváltóhoz vezetés szerepéről. Kétségtelen, hogy ennek van a legnagyobb hatalma. Az evangélium (örömüzenet) igazi megismerése és elfogadása helyezhet egy érintettet a legteljesebb és legérvényesebb biz­tonságba. HEVESI NAPLÓ 1994. 1. 1 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom