Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - TUDOMÁNY - Misóczki Lajos: Az abasári borok sikere a Gyöngyös - Mátra héten

Bár a kiállításon a mező-, rét-, erdő-, víz- és szőlőgazdaság minden területe iránt nagy volt az érdeklődés, a Mátraalja gaz­dasági ágazatai közül különösen az utóbbi kapott kiemelt súlyt. A terménykiállításra érdemesültek nyíltan azt is remélték, hogy sikerült felkelteni a közeli vagy távoli megyékből érkező bor- kereskedők figyelmét és előnyös üzleteket köthetnek. Ezért is fejtettek ki külön, saját propagandát is termékeiknek a kiállító gazdák vagy uradalmak. Az említett abasári gazda mellett Tóth János is ott volt az újranyomtatott reklámjaival, ismertetőfüzeteivel, címkézett pa­lackjaival. Sokat remélt a bemutatótól Kiss Bertalan is, aki a HMCE egyetlen abasári aranykalászos gazdatagja volt. Végül is a GY-MH-n Abasárról 12 kis- és középbirtokos, to­vábbá két borszövetkezet vett részt. A gyöngyösi-visontai borvidék külföldön is ismert, évszázados jó hírének megfelelően a névadó települések résztvevőivel egy- sorban az abasáriak is sikeresen szerepeltek. Bizonyára nem véletlenül helyezték a rendezők az abasári kiállítókat legelőre, amint arra az Egér-Gyöngyösi Újság is utalt az azévi, 153. számában: „Mindjárt a belépésnél feltűnik az Abasári Szőlősgazdák Szövetkezetének ízléses a boraiban is a híréhez méltó kiállítása." Szeptember 19-én a GY-MH-t megnyitó államtitkár, dr. Hal la Aurél perceket időzött a gyöngyösi, abasári és visontai „szőlő-, gyümölcs- borköltemények" kiállítási részlege előtt a Katolikus Legényegyleti Kultúrház nagytermében. A kiállított termékeken túl a látogatók elbeszélgettek az abasári gazdákkal, „akik amolyan magyaros vendégátással töltögették a kóstoló-bort az érkezőknek, érdeklődőknek"-amint azt a kiállítási jelentés megörökítette. HEVESI NAPLÓ 1994. 1. 1 1 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom