Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk

umnál lévő mellékállását— bizonyára nem kifejezett jóindulattól vezérelve — mindenféle indoklás nélkül felmondták.

Ez volt a hála, a méltatás a sokoldalú seeítséeért, amelyet — az irodalomtörténészeknek — korábban hosszú éveken át — mindenféle ellenszoleáltatás nélkül nyújtott.

Meedöbbentő szituáció!

Ha ez az asszony — akárcsak annyian mások — Nyugaton felejti masát hamarosan milliomossá válik, itt viszont filléres eondjai adódtak/ többek között azért vette a bátorságot/ s ízelítőt adott életművének gyöngyszemeiből.

Korrekt vitára/ szellempezsdítő diskurzusokra számított/ s övön aluli ütéseket kapott pitiáner praktikák miatt.

Hát persze/ hogy együttéreztem vele/ s kollégáimmal — időnkhöz/ lehetőségünkhöz mérten — szívesen fogadtuk a barokk városban.

Aztán úgy hozták a körülmények — erre már az előszóban utaltam —, hogy én legyek mondandójának tolmá- csolóia.

Mindig emlékezetes marad számomra munkaszeretete/ hivatása iránti alázata.

Ha valaki azt hiszi/ hogy csak hozsannáztani/ akkor vaskosan téved.

Ueye Klára disputáztunk mi eleeet?

Lázadozott kritikus szellemem/ folyvást ellentmond- tani/ nem is mindig szalonképes csomagolásban. Háborgott tenyeres-talpas racionalizmusomon/ s arra kényszerítettem/ hogy hadakozzon ellenem. Helyettesítettem a kétkedőket/ az értetleneket/ a tamáskodókat. Nem egyszer összecsaptunk. Ma is szégyellem/ hogy ön kért bocsánatot/ holott nem kellett volna. Alig megtette/ már új26 Hevesi Napló 1993. 1—2.