Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Séta az egri Ráctemplomban

tekintetben jottányit sem engedtek. Bírókra keltek nemcsak a vármegyei urakkal, a városi magisztrátus tekintélyeivel, hanem az egymást váltó, s az őket egyre-másra zaklató, üldöző egri püspökökkel is. Itt pihennek az utcák fölé magasló domb teremtette csendben. A templom körül, amelyért annyit harcoltak. Az egyház útját állta törekvéseiknek, s fondorlatosságban párját ritkítva vétózta meg az építési engedély kiadását. Az egyik ürügyet másik követte, de ők nem adták fel, jelesre vizsgáztak türelemből. Ötletességért sem mentek a szomszédba. Végül is megnyerték a kalapos király kegyét, II. József szívesen teljesítette kérésüket. Annál is inkább, mert tudta, hogy ezzel a vele egyáltalán nem szimpatizáló Eszterházy püspök orra alá töri a borsot. Az 1788. július elsején megtartott átadási ünnepségen a pap és a görög legények megszólaltatták a várból odavitt mozsárágyúkat, hadd egye a méreg a grófi címet viselő főpapot. A lövések döreje minden bizonnyal el is hangzott palotájáig. Az esemény sokak érdeklődését felkeltette, még a ferencesek História Domusa is beszámol róla, hangsúlyozva, hogy „A ráctemplom tornyára nagy pompával feltették a keresztet." Ez a mondat nemcsak tényeket rögzít, nemcsak 54 Hevesi Napló 1993. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom